Shock!

Igencsak felszaladt a szemöldököm, amikor arról értesültem, hogy az egykori Fear Factory gitáros/alapító tag, Dino Cazares egy új csapat élén tér vissza a zenei életbe. A történet közismert: a terjedelmes húrszaggató és a gyárosok útja 2002-ben szaladt kétfelé, súlyos viták közepette. Ekkor a FF egy időre megszűnt létezni, Cazares úr pedig megfordult a Brujeriában majd az Asesino projectben is.

Aztán két évre rá Burton C. Bell-ék előrukkoltak a visszatérőnek definiált Archetype lemezzel, s hiába állította oly kitartóan az énekes, hogy bizony Cazares nélkül az igazi a FF, az Archetype és az azt követő alkotások nem épp erről árulkodtak. Hiányzott a dalokból az agresszió, a lendület és az a tipikusnak mondható, a gyári munkagépeket idéző, maga alá préselő FF riffelés, amit csak Cazares tud így nyomatni. Egyébként ezt leszámítva az utóbbi két FF albumot is sikerült megkedvelnem, de nagyon megörültem a kövér gitáros visszatérésének. Ugyanakkor próbáltam nem abba a tipikus rajongói hibába esni, hogy előre elképzeljem magamnak, mit is akarok majd hallani a Divine Heresy albumon, mint például a Vinnie Paul-féle Hellyeah-nél, amikor így tettem és óriásit csalódtam.

Dino bácsi tehát nem fért a bőrébe. Tavaly hozta össze a furfangos nevű Divine Heresyt két elsőrangú zenésszel. Énekesnek az eddig ismeretlen Tommy Vext-et állította a mikrofon elé. A srác bombasztikus torokkal bír, a szigorú riffelésű zenéhez illő üvöltözésen, hörgésen kívül nagyokat énekel a refrénekben, tiszta erőteljes hangjával szinte bármit kiénekel. A dobfelszerelést a Hate Eternalből és a Vital Remains-ből is ismert Tim Yeung hivatott leamortizálni, amit minden nyaggatás nélkül meg is tesz. Nagyon feszesen játszik, ott pörget ahol kell, amúgy meg gyilkos módon használja a lábdobot, ami egyébként igen brutálisan szól ezen a lemezen. Dino Cazares pedig egyedül gitározta és bőgőzte fel a lemezt, ám a turnékra bevett Joe Payne (ex-Nile) basszer mára hivatalos taggá lépett elő. Az összeállítás tehát hibátlan, jöjjön maga a lemez!

Tíz dal, ebből kilenc dara. Körülbelül így lehet összefoglalni tömören a Bleed The Fifth-et, persze ennél jóval többről van szó. A nyitó címadó tételben a dallamos éneken kívül szinte minden megvan, ami jellemzi a lemezt - ha ez a dal bejön, már meg is vagy véve a teljes albumra. A klipesített Failed Creation dalszerkezete káprázatos, az ütős dallammal felszerelt refrént olyan grindos riffelésű bridge készíti elő, amelyet még FF nótákban sem igen hallani. Hatebreed-szerűen HC-s a This Threat Is (Fuckin') Real refrénje, jó kis döngölős alappal, igazi koncertnóta. Az első, korai Fear Factoryt idéző darab az Impossible Is Nothing, bár a dallamos rész itt ennek ellentmond.

A lemez egyik legjobb refrénje bújik meg a Savior Self vibratóval megbolondított reszelése alatt, úgy tűnik Cazares bátyó is hallgat BLS-t mostanában. Ki hitte volna! Nagyon sajnálom egyébként, hogy már nem zenél régi zenekarában, én ugyanis pont azt a dühödt, fröcsögős indulatot hiányolom a mai Fear Factoryből, ami a Rise Of The Scornedban is megvan. A False Gospel kétségtelenül az egyik leggyorsabb tétele a lemeznek, ami nem azt jelenti, hogy a többi belassult pszichedelia volna. A keményebbre vett refrénben itt még szintetizátor is felbukkan, amúgy meg végig a hagyományos hangszerek uralkodnak, csakúgy, mint a teljes lemezen.

Cazares-ék gondoltak a Meshuggah rajongóira is, a Soul Decoded (Now And Forever) felfogható a klasszikus FF és a Meshuggah keresztezéseként is. Érdekes. Kilenc dara, ahogy mondtam ugyebár, akkor hátra van még a Royal Blood Heresy, ami az előzőekhez képest nem mutat semmi újat, de mégis jólesik a falbontásban. Egy kakukktojással zárul a Bleed The Fifth, a Closure egy hangulatos, kissé melankolikus dal, barokkos ritmusokkal, ahol Vext újfent fenségesen énekel.

Engem maradéktalanul meggyőzött a Divine Heresy első albuma, mely nemcsak egy neves gitáros visszatéréseként fogható fel, hanem úgy is, mint egy egyszerre retrospektív és modern alkotás. Ez a lemez a maximális pontszámot érdemelné, ha '94-ban jelenik meg, így azonban „csak" egy kerek, első osztályú debütálás.