Igencsak ideje volt már, hogy a '90-es évek egyik emblematikus sikercsapata új anyagot adjon ki, hiszen annak ellenére nem jelent meg 2006 óta semmi Dog Eat Dog név alatt, hogy a brigád pár év kihagyás után már 2010-ben visszatért. Ha nem vagy pofátlanul fiatal, illetve a komplett '90-es éveket sem aludtad át, akkor nyilván képben vagy a csapat zenéjével kapcsolatban, hiszen bő húsz évvel ezelőtt minden túlzás nélkül kikerülhetetlenek voltak. Elektronikát, reggae-t, hip-hop-ot meg egy csomó minden mást keverő, slágeres, azonnal fülbe ülő dalaiknak köszönhetően komolyan pörögtek akkoriban, az MTV-generáció pedig ma is könnyes szemmel gondol vissza az All Boro Kingsre vagy a Play Gamesre.
A Brand New Breed nyilván elsősorban nekik is szól, hiszen tökéletesen hozza vissza a régi idők DED-hangulatát, azaz megvan rajta minden, ami a csapatnak annyi rajongót szerzett anno. John Connor jellegzetes szövegelése, a pattogó ritmusok és a fogós refrének miatt szinte biztos vagyok benne, hogy ha vissza tudnánk valahogy juttatni a Brand New Breedet mondjuk 1996-ba, a nyitó XXV-ből vagy a Vibe Cartelből simán lehetne Isms- vagy Rocky-kaliberű sláger. Ez a két tétel gond nélkül odatehető a legklasszikusabb Dog Eat Dog-pillanatok mellé, hatásosságukat pedig egyértelműen mutatja, hogy a néhány héttel ezelőtti hajós koncerten is igen komoly beindulás volt rájuk. Már most közönségkedvencnek tekinthetőek tehát, ami azt mutatja, hogy John Connor, David Neabore és Brandon Finley továbbra is hozni tudják azt, amit a régi rajongók hallani szeretnének, még úgy is, hogy Sean Kilkenny helyett az új cuccon már egy svájci gitáros, Roger Haemmerli játszik.
A Brand New Breed tehát kifejezetten erős és reményt keltő visszatérés, még akkor is, ha a totál reggae Lumpy Dog kissé felejthetőre sikeredett, illetve az utolsó track Emoji Baby is szürkécske. A négyszámos EP első fele viszont tízpontos, és ha egy új nagylemezen is tudnák tartani ezt az arányt, akkor azzal simán megugranák a lécet, hiszen ha a szívünkre tesszük a kezünket, mindenképpen el kell ismernünk, hogy még az aranykorban is bőven akadtak töltelékek a lemezeiken. Hatalmas meglepetést nem okoz tehát a Brand New Breed, a régi szintet viszont könnyedén hozzák.
