Tulajdonképpen mit lehet elmondani egy nagy banda 2003-ban kiadott régi koncertfelvételéről? Hát nem sokat. Amiért mégis érdemes megemlíteni ezt az anyagot, annak az az oka, hogy a Dokken zenekar dérrel-dúrral beharangozott, de sok vizet végső soron nem zavaró 95-ös reunion turnéját örökíti meg. Persze volt előtte egy kiváló album (Dysfunctional - szerintem eleve az egyik legjobb lemezük), amely szintén kissé elsikkadt a grunge érának (is) köszönhetően. Ezen a felvételen azonban van néhány dal ezen albumról is, ezért is érdemes megismerkedni az anyaggal, hisz tudjuk, hogy valószínűleg sose fogják már őket játszani...
Lehet, hogy fentebb azt találtam mondani, hogy az album és a turné nem kapott elég figyelmet, de ezt persze csak a nyugati földtekére értettem. Japán, az más! Ott sikeres volt a csapat, mi több, unplugged bulik is befigyeltek... Még szerencse, hogy ezen tényt tudva tudjuk, mert ha a lemez alapján kellene megállapítanunk, milyen is volt a rögzített koncert hangulata, hát bizony könnyen hihetnénk, hogy a srácok maguknak játszottak. A közönséget ugyanis páratlan hangmérnöki bravúrral sikerült olyan szinten lekeverni, hogy külön kell fülelnünk a számok közti szünetekben, hogy halljunk valami reakciót az elhangzó dalokra. Persze, a japánok sose szedik szét a házat, de a hangjukat azért szokták hallatni...
Kár, mert ami a színpadon zajlik, annak bizony van hangulata: akadnak jó kis átkötőszövegek, Don Dokken szokásához híven pihent agyú humorát is fel-felvillantja; George Lynch játéka természetesen élményszámba megy (zseni ez a pali, itt is újra meg újra kiderül) és hát a műsor is rendkívül élvezetes, és a fent említett Dysfunctional nótáknak meg a külön akusztikus blokknak köszönhetően (nyilván itt született meg az unplugged koncertek ötlete) kellően változatos is. Még a kötelező slágerek között is találunk újdonságot (én legalábbis): az Alone Again balladának egy zongorával induló, később monumentálissá terebélyesedő változatát, amelyet Lynch mániákus szólómunkája tesz utolérhetetlenné. Ez megint egy olyan mutatvány, amire csak a rockzene képes...
Szóval, jó kis album ez, de mindenképpen érdemes lenne megsasolni a DVD-változatot is, akkor legalább lehetne látni a közönséget, ha már hallani nem nagyon sikerül. Ismerkedésnek is elsőrangú, számomra pedig külön öröm, hogy az általam legkevésbé kedvelt, de klasszikusnak számító Just Got Lucky c. nótának se híre, se hamva.
Hadd szóljon!
