Lassú, akusztikus gitáros, merengős, érzelmes nótával indít a lengyel Dominium. Érdekes kezdés, ebből akár konceptalbum is lehet, ám az biztos, hogy olyan zenével akadt dolgunk, amire oda kell figyelni. Bár ehhez elég a lemez címére pillantanunk, ez elég sokat elárul.
Két lemez után a Psycho Path Fever a harmadik teljes anyaga a csapatnak, melyben öten zenélnek, de nem ám két gitárral dolgoznak, hanem billentyűssel a második gitáros helyett. Vendégszaxofonos is felbukkan egy-két helyen, hmm... nem rossz, sőt! Finom ízt adott, különlegeset, a helyükben több dalban is használtam volna a szaxit.
A zene amolyan death/techno thrash, összetett és helyenként bonyolult, mondhatni agyament, ám olykor gyors, tekerős részekkel, avagy gót hatásokkal fűszerezve. Főként a technikásság (mondhatjuk a Death-es, Cynic-es) progresszivitás a jellemző rájuk. Hatást lehetne mondhatni ezret, ám most csak egyet említenék meg, ami eléggé furcsa a lemez egységét tekintve. A négyes Stranger és a nyolcas Stranger part II (a szemfülesek rájöhettek, hogy e két dal között szoros a kapocs, mondhatni egyformák a riffek), meglehetősen Type O Negative-osak. Hagyjuk is, a többi nóta ezerszer érdekesebb, mint ez az "elferdülés". (Sajnos pont erre készítették a CD-n megtekinthető klipet, kár volt, nagyon nem ez a jellemző a zenekarra, bár lehet, hogy így van esélyük bekerülni egy zenecsatornára, sosem lehet tudni. A klip eléggé low-budget.)
Szavam ne felejtsem, a komplexitás mellett fogós témákat is illesztettek a riffhegyek, változékony ritmusképletek közé, remekül feloldva azok borultságát. Ilyenkor a hallgató elégedetten bólogat, végre lehet követni egy kis headbanggel az ütemet. No, nem sokáig. Az utolsó tétel instrumentális, kis középkori templom-feelinggel.
A vokalista hörög, acsarkodik, néha darkosan lebegteti hangját. A billentyűs ritkán blackes elemeket épít a zenébe, ezért (is) pihenten érdemes hallgatni a lemezt, különben hajlamos túlzásnak találni az ember a zenészek sokat akarását. Sokat akar, de keveset fog, tartja a mondás. Szerencsére ez a Dominiumra nem húzható rá, izgalmas a lemez, fellelhetők rajt' jó dalok, a zenészek ügyesek, bár nyilván a nagy ősök lábnyomaiban lépkednek. Azért simán lehet szeretni őket is.
A hangzás lehetne harapósabb, teltebb és a dob hangzásán is lehetne még mit finomítani. Amúgy aki kedveli azt, ha egy zenén sokáig lehet nyammogni, kóstolgatni, az nyugodt szívvel bevállalhatja a Dominiumot.
