Shock!

Itt van hát újra a macskaszindikátus súlyproblémákkal küzdő vezére, Don Giovanni Gatto, azaz Acélos Balázs gitáros, Weisz Gábor énekes/basszer és Halász Péter dobos, és továbbra is ugyanazt a bunkóhárdkórt (oppardon, ők „chainsaw hardcore"-nak hívják) nyomják, mint amivel 2010 legelején felbukkantak. Azóta mondjuk lezavartak jó 130 koncertet, kis hazánkon túl majd minden szomszédos államban, de eljutottak olyan országokba is, mint Belgium, Svájc, Csehország vagy épp Németország. Ez utóbbi helyen haverkodtak össze a Pro-Pain tagságával, amelynek köszönhetik többek közt azt is, hogy a csapat keménykötésű főnöke, Gary Meskil is vendégordibál a korong Balls To The Wall dalában (ami nem Accept feldolgozás).

„Keményen nyomjuk és egyszerűen, de legalább rövid ideig", állítják magukról Balage Steele-ék, és ezzel kár is lenne vitába szállni. Mert valóban kemények, ahogy az egy alapokra vett thrash/hardcore brigádtól el is várható, a nyitó és legjobban sikerült Hardcore Babylon például vidáman tépi le a fejünket köszöntésképpen. Címével ellentétben egyébiránt pont ezt a tételt találtam a legmetalosabbnak, amin a bemutatkozó demóhoz hasonlóan ismét Jaya Hari Das által az Audioplanet stúdió mélyén kotyvasztott telt hangzás jó pár kilót súlyosít is. De még a Vígó és Kisbé (Aurora) és Bölcsföldi Zoli (Cadaveres) sakálvokáljával megtámogatott Midnight Oil feldogozást (nyilván a Beds Are Burning az, miért, ismertek mást tőlük?) is sikerült másfél perc alatt annyira elbrutalizálni, hogy maximum a refrénről lehet rájönni, hogy mi is ez.

És tényleg egyszerűek is, mint egy ismeretlenek nélküli matematikai egyenlet, az EP elnevezésétől kezdve a szövegeken át a zenéig minden abszolút minimálra van véve. (Illusztrációként csupán egyetlen idézet, a zenekar kemény két és fél éves történetére visszatekintő Balls To The Wallból: „2009 – we formed the band and wrote Start Again / two years later we were drunk in Rostock with Pro-Pain".) És igen, rövidek is, hiszen az itt hallható öt tétel alig 11 perc alatt fut tova, úgyhogy itt nagy megfejtésekre nem kell számítani.

Tufa, direkt, durva muzsika ez, kizárólag a Pro-Pain által is favorizált bunkóhácé kedvelőinek, de legalább üde színfoltot képviselnek a hazai palettán. És, mivel abban a kedvező helyzetben vagyok, hogy már sikerült élőben is elcsípnem a brigádot, elmondhatom, hogy koncerten kifejezetten szórakoztatóak is, fölös energiák levezetéséhez mindenképp tökéletesek. „Balls to the wall till the end!"