Thrashből ma sincs hiány a színtéren, tényleg csak az ember kitartásán múlik, milyen friss hallgatnivalókat tud kitúrni magának: a műfajt modernebb, groove-osabb szabással játszó csapatokba ugyanúgy szép számmal bele lehet botlani, mint totálisan a '80-as évek nosztalgiájában utazó arcokba, akár teljesen archaikus, akár kissé előrehaladottabb muzsikával. A svéd Dr. Living Dead! épp azért tudott kicsit kitűnni a nagy átlagból, mert olyan arányokkal dolgoztak, ami nem annyira gyakori: a klasszikus thrash mellett nagyobb súllyal szerepeltek náluk crossoveres elemek is, vagyis nem kizárólag a Slayer meg az Exodus 1985-ös riffjeit értelmezték újra mai hangzással, hanem rejlett valami extra is a dolgaikban.
Ez már a negyedik lemez a stockholmi csapattól, és a legutóbbi, két évvel ezelőtti Crush The Sublime Gods után sokat vártam tőlük. Viszont a Cosmic Conqueror ehelyett „csak" egy újabb album a száj elé húzott bandanákban fotózkodó alakulattól. Nem vészes a helyzet, de a jelek szerint ugyanabban a cipőben jár a banda, mint számos hasonszőrű alakulat: a stílusjegyeket maradéktalanul elsajátították, arra viszont hosszabb távon nem nagyon képesek, hogy ezeket olyan tartalommal töltsék meg, ami igazán kiemelkedő dalokat és lemezeket eredményezne.
Nem mondanám, hogy lényegesen változtak az arányok az előző anyaghoz képest, de most mintha leheletnyivel még több lenne a zenében a Suicidal Tendencies. A Terror Vision például csont nélkül lehetne valami kiadatlan Muir & Co.-cucc is a '90-es évek elejéről, még Dr. Mania minimál-énekdallamai is totálisan Cyco Mikót idézik – viszont az az igazság, hogy a nóta így is maximum egy Suicidal-kislemez B-oldalára fért volna fel akkoriban, ha érted, mire gondolok. És nem, természetesen nem várok újabb Lights... Camera... Revolution!-t egyetlen mai zenekartól sem, de azért valahol itt van a kutya eltemetve. Jó hallgatni ezt a lemezt, bólogat az ember a hol kapkodós-zúzós, hol súlyosan döngölő riffekre, sőt, még az Into The Eye hangulatos, dallamos instru-pihenője is tetszetős középtájt, de igazából senkinél sem fog elvonási tüneteket okozni, ha nem hallgathatja meg minden nap tízszer a Cosmic Conquerort. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy vannak mesterek, meg vannak tanítványok. A Dr. Living Dead! teljesen egyértelműen tanítvány, bár annak elég szorgalmas, szóval nincs tragédia. Nem is akarom dalokra bontani az albumot, főleg, hogy mentes a nagyon kiugró számoktól, inkább egységesen megbízható a színvonal. Viszont ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, kicsit össze is folyik egyvégtében. És mintha az előző eresztés egy hangyányival erősebb is lett volna.
Összességében tehát kellemes hallgatnivaló a cucc, szóval amennyiben szereted a klasszikus Suicidalt, a '80-as évek Anthraxét és a hasonszőrű bandákat, értékelni fogod. Jó kis stílusgyakorlat, de azért nem nagyon jó.
Hozzászólások