Shock!

Blot, Ilt, Taut, vagyis Blood, Fire, Death. Hagyd el a termet, ha erről a három szóról nem azonnal a Bathoryra asszociálsz. Az Ereb Altor sem tett másként, friss anyaguk nem akar más/több lenni egy szimpla főhajtásnál az ötven éve született (és immár tizenkét éve halott) Quorthon felé. Hallottunk már ilyet bőségesen, hol jobb, hol rosszabb minőségben, mégis, az Isole zenészeiből állandó bandává összeállt svédek esetében valahogy tökéletesen helyénvalónak érzem, hogy sokadjára is értelme legyen meghallgatni az A Fine Day To Die-t. Crister „Mats" Olsson és zenekara hat lemezt adott ki az utóbbi nyolc évben, a legutóbbit ráadásul még tavaly, így ez a tribute lemez is simán megfér a sorban, nincs miért szabadkozni.

Az Ereb Altortól ráadásul már a kezdetektől elválaszthatatlan a Bathory bélyege, amit ők nem is igyekeztek titkolni a világ elől. Aligha lesz belőle keresztre feszítés, ha kimondom: a kvartett még az eredetinél is jobban játssza ma a Bathory-muzsikát. Tegyük hozzá, hogy Quorthon előtt sosem a hangszeres képességek, esetleg a kiművelt énekdallamok miatt borultunk le, sokkal inkább az utánozhatatlan Hangulat okán, amit a honfitárs utódok is tökéletesen magukévá tudtak tenni. Olssonék ehhez ráadásul kifogástalan vokálmunkát tudnak társítani (a brigádból hárman is énekelnek), ráadásul a mai napig élik/művelik ezt a műfajt. A Blot • Ilt • Taut képében voltaképpen a rajongótábor közös akarata testesül meg, tökéletes minőségben.

Igen ám, de ha meg is van az elhatározás, hogyan foglalható háromnegyed órába a Bathory húsz évet átfogó, számos jól elkülöníthető korszakot felvonultató életműve? Aki hallotta a korábbi EA-lemezeket, az tudja, hogy a tekervényes sztoriban ők a Blood Fire Death / Hammerheart éránál vették fel a fonalat, így nem meglepő, hogy ezekről az albumokról két-két tétel is megszólal itt. Ezek a nóták szépen keretbe is foglalják a teljes anyagot, az igazi csemegéket mégis „odabent" rejti számomra az összeállítás. The Return Of Darkness And Evil és a Woman Of Dark Desires dalokról beszélek, ahol nem csupán produkciós, de zenészi szempontból is sikerült komolyan hozzátenni valamit a közel két évtizeddel ezelőtt napvilágot látott eredetikhez.

Fenséges dalok, fenséges tálalásban. Sokkal többet hozzátenni ehhez nem is akarok, és mivel a lemez hetek óta nem akar kikopni a lejátszómból, könnyen meglehet, hogy tribute jellege ellenére az év végi listámra is felkerül majd. Zseniális munka.