Shock!

Mint azt a beszédes cím nyomban elárulja, bemutatkozó anyaggal van dolgunk. A Felony elnevezés egy svájci ötösfogatot rejt, akik a szomszédos Németországba rándultak át, hogy felvegyék első albumukat, méghozzá nem kisebb szakfelügyelő bábáskodásával, mint Sascha Paeth (Rhapsody, Edguy, Kamelot, stb.)

Az cd borítóján látható szerszám szegről-végről máris sejteti, mi vár ama bátor emberre, aki lejátszójába löki a korongot. A hegedű képe amúgy azért izgi, mert a tájékoztató szerint a srácok egyike sem nyűvi eme hangszert... (A gyakorta szimfonikus hangszerelésűre vett muzsika azért indokolja a dolgot...) Természetesen dallamos metallal van dolgunk, melyet férfi-női ének kettőse kísér. A hölgy - Andrea Richner - egyébként nem tagja a bandának, csupán kisegítette őket a felvételek alatt.

A nóták mérsékelten tempósak, fülbarátok, nincs is velük különösebb gondom - hacsak az nem, hogy a világon a legkisebb hatással sincsenek rám. A gitárokból minden izom és erőteljes "jelenlét" hiányzik. Mintha végig a háttérben bujkálva, a színfalak mögött molyolva dolgoznának. A kandúr vernyákért felelős fickó, Andreas Wildi, nagyjából úgy énekel, mint aki ott sincs. Hangjában nincs karizma, távol áll attól, hogy azonosítható orgánuma vagy stílusa legyen. No karakter, teljes terepszín. Félreértések elkerülése végett: nem rossz. Viszont nem is figyelemre méltó. A dobok korrektül nyomatják a ritmusokat, a szinti szerepe jelentős - naná, hisz valakinek végig kell melóznia ezt a hatvanhárom percet, ha már a húrfelelősök leginkább láblógatva sziesztáznak! No nem baj, az olyan nóták, mint a lelkesen alávokalizált Say Goodbye, vagy az életrevaló My Way, még így is kellemesen csengenek. Szintén a jobb eresztések közül való a dinamikus After the Rain. A többség azonban szamárszürke ködgomolyba vész. A nótákba pötyögtetett szólók oly rövidek és jelentéktelenek, hogy nem is nevezhetők szólónak.

Engem leginkább a visszafogott, gyengélkedő gitárok zavarnak az összképben, valamint a fogós nóták hiánya. Az egész cucc különösebb mellékhatás nélkül gördül tova. Nem lelkesít, nem hoz lázba. Kár, mert az akadémikusnak tűnő arcok ezt az eredményt alighanem kielégítőnek tartják. Viagrával talán az is.

Hogy ünnepi fordulattal éljek: ebben a zenében annyi a dög, mint hipermarketes bájgliban a mák.