Shock!

Hetedik lemez, és még mindig csak a beavatottnak rémlik, hogy a Fleshcrawl nagyjából milyen zenét is játszik. Azért ez mond valamit. Annyit biztos, hogy eddig középszerűen teljesített a zenekar. Japán turné ide vagy oda, a zenekar most sem hoz semmi extrát, csupán 100 százalékosan tucat death metal riffeket, tempókat, témákat, a pincébe hangolva. Inkább a Bolt Thrower/Hypocrisy vonalán, mint mondjuk a Deicide-én.

Izé. Szóval vannak itt riffek, meg hol groove-os a dal, hol gyors, mattrészeg tizenévesek biztos tök jól érezhetik magukat egy Fleshcrawl koncerten, de azért ez elég kevés ahhoz, hogy az örökkévalóság mezejére lépjen a csapat. A hörgés pl. annyira jellegtelen, hogy néha fel sem tűnt, hogy valaki mormog a gitárok mellett. Arról nem is beszélve, hogy az összes riffet felhasználta már előttük kb. öt tucat hasonló zenekar. A hatodik dal végén fordult elő először, hogy felriadtam a kábulatból. Nem tartott sokáig. Egyébként teljesen jó altató a lemez, halkan olyan monoton módon zsong, hogy egy perc alatt elnehezül az ember pillája. A hangzás kellően gyomros (Underground Stúdió, Svédország), ez mentette meg a lemezt attól, nehogy kikapcsoljam a harmadik nótánál, mert annyira unalmas és kiszámítható a produkció.

Mindezt természetesen egy ügyesen megfestett koponyás/tekergőférges borítóba csomagolták, mert az szép és jó, és sosem láttunk még ilyet. Ugye. Csak és kizárólag azoknak, akik idegenkednek attól, ami nem death metal. Nekik jó lesz ez is napi betevőnek. Középszerű, semmilyen produkció közepes pontszámnál többet nem érdemel.