A Fueled By Fire törzskönyvezett mintapéldánya a retro-thrash csapatoknak. A két demó után első teljes nagylemezével 2006-ban jelentkezett négyesnél a műfaj valamennyi ismérve tetten érhető, hiszen már a Spread The Fire debüt is fehér magasszárú tornacipőbe és farmermellénybe csomagolt, szélvész thrash metalt rejtett. Azon a bizonyos farmermellényen pedig kétségkívül a Slayeré volt a legnagyobb felvarró. A formulán természetesen azóta sem változtattak. A Trapped In Perdition már a harmadik lemezük, mely három évvel követi a kettes Plunging Into Darknesst. A csapat felállása ezzel az anyaggal stabilizálódott, és szerencsére a Trappedet is ugyanaz a gárda készítette, mint elődjét. Markáns különbséget nem lehet tenni a FBF egyes lemezei között, a hangsúly ugyanúgy a technikás, csuklószaggató thrash-témákon van most is, ahogy korábban mindig.
A Forsaken Deity egyes részei sima copy+paste eljárással lettek átemelve Arayáéktól, de a Slayer-koppincs riffek mellet természetesen további legendás bandák hatása is felfedezhető, így a kettes Suffering Entitiesben például a Kreator hatását érzem elég markánsan, a Profane Path pedig egyértelmű Death hatásokat mutat. Chuck Schuldiner és csapata amúgy az egész lemez hallgatása közben gyakran beugrik, ugyanis Rick Rangel orgánuma meglehetősen hasonlít az idejekorán eltávozott Death-vezér hangjára.
A villámtempóban száguldó első négy nóta után az ötös Defaced Mortality némi pihenést engedélyez a hallgatónak Exodus-hatású, középtempós indításával, de aztán persze hamar elszabadulnak ebben a nótában is az ujjak, és a speedelés csak az ismét csak egy az egyben Slayeres középrésznél hagy alább. Mindezek után a Rotten Creation címéhez méltóan egy death metal témával indít, majd ebből váltanak át középtempós őrlésbe, hogy aztán érkezzen a szokásos thrash riff. Az egész lemezre jellemző amúgy az őrületes sikálások és villantós szólók sokasága, de azt már az első két album alapján is megtanulhattuk, hogy technikai felkészültség szempontjából nem lehet belekötni a srácokba.
A legpusztítóbb track egyértelműen a Symbolic Slaying, melyet death metalos és pusztító thrash riffek váltogatása jellemez. Ki kell emelni a remek gitárszólókat, melyek néhol meglepően dallamosra sikeredtek, egyedüliként segítve ezzel sokszor a megkapaszkodást a sűrű zenefolyamban.
Semmi újdonság nem található tehát a Trapped in Perditionön, de a klasszikus bandákat idéző adrenalinlöketeket mégis jól esik hallani, ugyanis rendesen felépített, jó dalok formájában tolják őket a képünkbe. Bár majd minden riff mellé odabiggyeszthető, hogy kinek a hatására született, illetve a szólók jó részénél is odaírhatták volna a bookletbe, hogy dedicated to Jeff Hanneman, engem mindez egy cseppet sem tud zavarni. A retro-thrash műfaj ugyanis pontosan erről a mai köntösbe bújtatott múltidézésről szól. Lendület, agresszió, horzsoló riffek, vijjogó szólók és szövegköpködés. 40 percével a Trapped in Perdition le is szállítja mindezt, másra pedig nincs is szükségünk a Fueled By Fire-től.
Hozzászólások