Időutazás a nyolcvanas évek legszebb thrash korszakába, mikor Bay Area klubjait olyan zenekarok töltötték meg, mint a Testament, a Death Angel vagy épp a Vio-lence. Szegecses csuklószorító, farmermellény, csőgatya, egyszóval mintha a Fueled by Fire tagjai az Exodus Toxic Waltz klipjéből léptek volna ki.
A zene is a legszebb hagyományokat követi, jó értelemben vett poros, retro hangzás, kapkodós thrashelés, szövegköpködés, úgy, ahogy anno a Sadus és Dark Angel lemezeken volt hallható, vagy kissé szelídebb formában az Anthraxnél, régesrég. Szinte mindegyik meghatározó thrasher brigád hatása érezhető a muzsikán, az Ernest Goes to Hell intro után berobbanó Thrash is Back akár egy korai Death Angel tiszteletadásnak is felfogható, hiszen rögtön egy megtévesztésig Mark Osegudás sikollyal indít, ráadásul az egész nóta totál olyan, mint a Thrashers című első lemezes Death Angel opusz volt.
A Striking Death lecsupaszított Testament nóta, de van Kill 'em All korszakos Metallica utánérzés (Betrayal), és Megadeth nóta is (Spread the Fire). Ráadásul külön szívem csücske a lemez amiatt is, hogy telepakolták a srácok jófajta csordavokálokkal, valahogy úgy, ahogy a klasszikus Exodus lemezeken volt hallható.
Semmi eredeti nincs ebben a zenében, viszont nagyon feelinges kis időutazás, így, ha hozzám hasonlóan imádod a nyolcvanas évek meghatározó thrash bandáit (Vio-Lence, D.R.I., Heathen, hogy csak párat említsek), akkor kötelező számodra a lemez. Pont emiatt nem is tudok rá a maximálisnál kevesebb pontot adni, holott nyilvánvaló, hogy nem ér annyit. Thrash 'till death!
