Bocsi a késedelmes tudósításért az érdeklődőknek, de a legújabb GR album csupán a napokban ért el hozzám. Tüstént jöjjön is a lényeg: ismét itt nyomul a kis vörös, aki nem azonos Vukkal, viszont az egyik legütősebb germán csapat (tök)feje. A Majestic pedig nem egyéb, mint amire a címe utal: fenséges és ízig-vérig proccos metal album.
Az anyag dugig van erőteljes, megkapó dallamú nótákkal. Energikus, színvonalas, magával ragadó az egész cucc. Tipikus Hansen-féle tobzódás minden percében - kivéve tán a Blood Religion című nótát, amelyből olyan erősen könyököl ki itt-ott a Maiden-hangulat, hogy azon folyamatosan vigyorogni kell. A pörgősen nyitó My Temple szorgosan legyalulja az agyalapit, de hasonlóan lelkes fejrázásra késztet a Fight (máris nagy kedvenc), a Strange World, a Hell is Thy Home, vagy épp a Spiritual Dictator. A legkevésbé szívhez szóló tétel számomra a kissé közvetettebb hangvételű címadó - pontosabban Majesty-re keresztelt - szerzemény, de idővel és jószándékkal azzal is össze lehet haverkodni. Kapunk elnyújtott rétestésztát a klasszikus zenei világgal is kacérkodó, robusztus vokálokkal spékelt Revelation "személyében", de a dalok java afféle mezítlábasan nyomuló, sodró lendületű és azonnal befogadható, megkedvelhető darab.
Számomra a Gamma Ray megalakulása óta egyenletesen kiváló, megbízható nívót képvisel a műfaj palettáján. Sokkal pofásabb és ütősebb albumokat tettek le az asztalra, mint a Helloween bármikor a Keeper-korszak óta, és attól tartok, a Majestic kenterbe veri a következő Edguy albumot is. (Bár ne lenne igazam, de annak alapján, hogy Tobias manapság amcsi tehénpásztornak képzeli magát és guminyilakkal pucér pléhboj nyuszikra lődöz, ezt kell gondolnom...) Ralffal vagy nélküle, Kai mester képes töretlenül magasan tartani a mércét. Gratula.
