Most, hogy a tavalyi visszatérő, egyébként roppant izmos Asphyx lemez, a Death...The Brutal Way után a csapat előrukkolt pályafutásuk első koncert dvd-jével, Martin van Drunen hörgőgépezet némi pihenésként másodszorra is összecsődítette a Hail Of Bullets-es cimboráit, hogy újabb death albummal gyarapítsák a holland zenei gyűjteményt.
Társai pedig egytől egyig tapasztalt vén rókák, akik gyakorlatilag az összes valamirevaló holland death csapatban megfordultak már. Nagy meglepetésekre így nem is érdemes számítani, ez itt puszta örömzenélés, főhajtás a leggorombább zenei irányzat előtt.
Akik ismerik és szeretik az első ...Of Frost And War címet viselő lemezt, már kereshetik is az új alkotást, az irány ugyanis egy jottányit se változott, mint ahogy a minőség sem. A rendkívül masszív, tömör zene sokban hasonlít a frontember anyabandájára, ám a Hail Of Bullets annál nyersebb, zsigeribb, s némileg egyszerűbb felépítésű is. Ahogy a borító is mutatja, a lemez témája a második világháború, annak is főként a csendes-óceáni hadszíntere, amihez egyébként is remekül illik ez a fajta pusztító zene. Az egyperces intro The Eve Of Battle amolyan filmzeneszerű felvezetés, aztán berepülnek a morajló víztömeg felett a vadászgépek, és kezdetét veszi a földi pokol az Operation Z képében. Alapvetően a középtempók, vagy lassabb őrlések vannak túlsúlyban, mint ahogy az a holland csapatokra általában jellemző, s ettől a zene csak még súlyosabbá válik.
Az albumon nemigen találni gyenge darabot, mégis, a legsikerültebb pillanatok talán azok, ahol a zene úgy vonszolja magát előre, mint a csatatéren a halomra lőtt hullák között a sebesült katonák. Ilyen a Full Scale War első fele, a záró, epikus To Bear The Unbearable, vagy az apokaliptikus hangulatú Tokyo Napalm Holocaust, amiben egy porig bombázott város kaotikus képei elevenednek meg lelki szemeink előtt. Az őrjöngő darálások is nagyon rendben vannak, a vérgőzös Kamikaze például a lemez egyik legjobbja.
Profi zenészektől csak profi munka várható, és a Hail Of Bullets nem is hagyja cserben a rajongóit. Ed Warby dobos legenda végig precízen, bár ezúttal némileg visszafogottan kalapálja végig az albumot, Theo van Eekelen dörgő basszusa is megfelelően hallható és élvezhető, Paul Baayens és Stephan Gebedi gitárosok pedig nem egy pofás riffel és szólóval tűzdelték meg az anyagot. Martin Van Drunent is mindig öröm hallani, jellegzetes hörgése kilométerekről felismerhető, a holland death metal egyik védjegye.
Igen, ez is az a lemez, aminél megint el lehet sütni, hogy semmi újdonság sincs benne, mégis jó. Leginkább azok fogják értékelni az On Divine Windset, akik a sallangmentes, vérbeli old school death metalt istenítik, mindenfajta modernizálási vagy újítási törekvések nélkül.
