Shock!

Leginkább azon mérhetjük le, mennyire öregszünk, ha egy tegnap még ifjú titánnak kikiáltott banda ma koncertlemezzel jelentkezik. Akármit is mondanak a mai koncertalbumokat lesajnáló, sznob vélemények; napjainkban is meghatározó jelentőségű, ha egy zenekar eljut arra a szintre, hogy élő felvételt adjon ki, főleg ha duplát. Most a Hammerfallon a sor, hogy megmutassa: igenis van becsülete a koncertanyagoknak! Meg is mutatják, ráadásul nem is akárhogyan!

Hammerfallék szerepe metal körökben sok vitát váltott ki: vannak, akik egy személyben nekik tulajdonítják a heavy metal köztudatba való állítólagos visszatérését; vannak, akik szerint csupán jó időben voltak jó helyen, és akadnak, akik szerint szar az egész úgy ahogy van. Na, ez utóbbi szempontot most inkább hagyjuk... Ami pedig az első két verziót illeti, mindkettőben van valami: tény és való, hogy a Glory To The Brave lemez megjelenése és (váratlan?) sikere után kezdtek (újra)éledezni sokéves Csipkerózsika-álmukból a metal kiadók, bandák, újságok... és rajongók - a klasszikus heavy metal muzsika, mint olyan. De az is igaz, hogy ennek az újjáéledésnek előkészületein (akár tudat alatt is) rengeteg banda munkálkodott, csendesen téve a dolgát a háttérben. Persze közülük aztán ki kapott megérdemelt mennyiségű figyelmet, ki nem; de akárhogy legyen is, a tradicionális metal újra elfoglalt egy legalábbis egyenrangú helyet a rockzene tárgyalótermében, megszűnt "cikinek", "idejétmúltnak", "elavultnak" lenni - és ez mindenképpen pozitív.

Persze hiába van valaki jó időben jó helyen, ha kalap szart sem ér, amit csinál. A Hammerfall pedig már első lemezén értékeset alkotott, a Glory To The Brave hibátlan munka, és bár a későbbi albumaikon akadtak gyengébb pillanatok is a sok kiváló dal között, negyedik lemezük, a 2002-es Crimson Thunder ismét nagyot ütött: eddigi munkásságukat tehát pont két legjobban sikerült anyaguk foglalja keretbe. És ha esetleg divattá is vált a tizenévesek körében szeretni a Hammerfallt (mely így valóban lehet "divatzenekar"), a banda a kultikus ősök számainak feldolgozásával rendszeres és gondos útmutatással szolgál a fiataloknak: az általuk kijelölt út persze nem kötelezően követendő, csupán baráti sugallat, jó tanács, hogy érdemes mélyebben elmerülni a heavy metal csodálatos világában. Mindez azonban mit sem számít ahhoz képest, hogy egy metal bandának a színpadon is tudnia kell játszani, ez a kompetencia igazi fokmérője: a svédek ezen a téren sem vallottak szégyent! Amikor 2001-ben először láttam őket először a PeCsában, egyetlen jelzőt emlegettem utána sokáig: vérprofi. Ezzel az egy szóval mindent el lehet mondani koncertteljesítményükről: tudnak játszani, a dalok élőben remekül megszólalnak, kisujjukban van a közönség szórakoztatása, a hitelességük megkérdőjelezhetetlen, úgyhogy minden adott egy tökéletes koncert CD-hez (és ezekben a digitális időkben természetesen DVD-hez).

Magát a zeneanyagot tulajdonképpen gyorsan elintézhetjük: egyszerűen minden szerepel rajta, ami ezt a bandát naggyá tette, Legacy Of Kings, Stone Cold, Glory..., Let The Hammer Fall, At The End Of The Rainbow stb.; karöltve az utolsó lemez óriási dalaival és a teljes koncert után még három régebbi koncertfelvétel is felkerült az albumra (The Dragon Lies Bleeding, Stronger Than All, A Legend Reborn), hogy senki ne elégedetlenkedhessen. A Metal Age mondjuk nagyon hiányzik, mint az új korszak himnusza, de legalább nem hagynak támadási felületet azoknak, akik üres demagógiával vádolják a csapatot. Külön érdekesség, hogy a felvétel hazai pályán, Göteborgban készült és ennek megfelelően a konferálás svédül van. Becsülendő, hogy a zenekar ily módon is kinyilvánítja hovatartozását, mindazonáltal remélem, a német bandák nem szoknak rá ugyanerre a jövőben ("Alles klar? Los geht's!" Haha!).

Szóval, nem érdemes itt nagy szavakkal okoskodni, hogy így kötelező, úgy alapmű meg amúgy kihagyhatatlan anyag a One Crimson Night, egyszerűen előttünk van egy kiváló koncertlemez, aki szereti a heavy metalt, úgyis tesz vele egy próbát; aki meg nem, az csináljon, amit akar.