Shock!

Bármennyire is definitív hard rock album volt annak idején a cseppet rosszul időzített Double Eclipse, illetve akármekkora tehetség Johnny Gioeli barátunk, a Hardline név 2019-ben már nem tud valódi lelkesedést kiváltani belőlem. Az annak idején Neal Schont is soraiban tudó, majdhogynem szupergroup-felállás a debütön elkapott valami olyasfajta mágiát, amely esetükben máig egyszerinek és megismételhetetlennek tűnik. Ennek okát még csak nem is feltétlenül a gitároslegenda későbbi mellőzésében látom, azzal együtt, hogy egy Schon-féle világbajnok zenész jelenléte nyilvánvalóan hatással van a végeredményre. A probléma valódi forrása egynéhány éve véleményem szerint sokkal inkább Gioeli koncepciója, avagy annak hiánya. A kezdetben még valamelyest respektálható útkeresést a 2012-ben napvilágot látott Danger Zone valami elképesztően csúfondáros módon rántotta vissza a tizenkettőegytucat retrózás világába, majd e skatulyába sikeresen bele is ragadt a társaság. Vajon véletlen egybeesés volna-e, hogy az említett korszakhatártól datálható a Frontiers Records egyik „udvari zeneszerzőjével", Alessandro Del Vecchióval való kollaborációjuk? (Költői kérdés volt.)

A helyzet szerencsére ezúttal némileg biztatóbb, mint a legutóbbi alkalmakkor. Ugyanakkor azt is előrebocsátom, hogy csodákat, avagy korszakalkotó megfejtéseket a Life sem tartalmaz. Ami kétségkívül jótékony hatást gyakorolt a produktumra, hogy a hangszeres szekció tekintetében történt némi vérfrissítés. Elképzelhető, hogy nagyfokú tájékozatlanságomról és műveletlenségemről teszek tanúbizonyságot, mindenesetre a két mediterrán nevű újonccal emlékeim szerint még semmilyen formában nem találkoztam. Ellenben mind Mario Percudani, mind pedig Marco Di Salvia világklasszis, már-már az eredeti felállás muzsikusaihoz mérhető hangszeres teljesítményt nyújtanak, néhol hangszerkezelésükben is a korai érát idézve.

Az sem bizonyul hátránynak, hogy a bevezetőmben már nem túl hízelgő kontextusban felemlegetett Alessandro Del Vecchio ezúttal (végre) tudomásul vette, hogy a Hardline név kapcsán milyen jellegű dalokra is asszociál a hallgatóság. Ennek megfelelően az ipari AOR-hangulat szinte mindvégig háttérbe szorul, helyette pedig többé-kevésbé megkapjuk azt a dramaturgiát, azokat az arányokat, amelyek ténylegesen a zenekar sajátosságait jelentik. Mindez persze önmagában csak a formavilág, amely kellőképp markáns ötletek nélkül még nem áll meg a lábán. Nos, a kreatív munka szempontjából felemás benyomásaim vannak.

Az egyik oldalról sikerült egészen kellemes fazont szabni a „vissza a gyökerekhez"-jellegű megközelítés által, és az első három dal alapján még simán megkockáztattam volna akár magasabb pontszámot is. Sajnos azonban alapvetően továbbra is az a benyomásom, hogy a Hardline-nak egy plusz szerzőre lenne szüksége, aki képes volna felkavarni az időnként kialakuló állóvizet. Ebben a formában ugyanis előbb-utóbb ismét előjönnek a kínos üresjáratok, amikor érezhetően nincs meg az elegendő muníció, ekkor pedig érkeznek a kényszeredett témák, amelynek nagyjából arra rendeltettek, hogy „történjen valami"... Érdekes módon számomra ebből a szempontból főként a lassú témákban rezeg a léc, így például a Page Of Your Life képében megismerhettem a földkerekség egyik legunalmasabb dalát, de a This Love kapcsán is jóformán csak a kötelező paneleket fedeztem fel valódi érzelmi töltet helyett. Az okafogyott Queen-feldolgozásról pedig ekkor még nem is tettem említést, ugyanis ennek funkciója részemről az egyik legnagyobb kérdőjel az egész album kapcsán. Amellett, hogy sikerült az egyik legtöbbet felhasznált szerzeményt előhúzni az életműből, jóformán semmit sem kezdtek a Who Wants To Live Foreverrel azon kívül, hogy feljátszották a sávokat. Nem is értem...

A Hardline utóbbi tíz évének egyértelműen legszerethetőbb produktumával rukkolt elő, amelynek ettől függetlenül azonban megvan a maga árnyoldala is. A magam részéről összegzésként oly módon tudok igazságot tenni, hogy szerénytelenül saját munkásságomra hivatkozom. Mivel pedig nemrégiben Johnny Gioeli szólóanyagát 6 pontra értékeltem, a Hardline ezen munkája véleményem szerint eggyel többet érdemel.