Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Biff Byford: School Of Hard Knocks

biffbyford_cSzámomra valamiért sosem tűntek természetesnek, mi több, kifejezetten gyanúsak a sok évtizednyi szakmai ténykedés után hirtelen feltámadó szólóelőadói ambíciók, különösen olyan muzsikusoktól, akik egyébként az anyazenekarban is főszereplőnek számítanak. Tipikusan ilyen a nemrégiben ismét új lemezzel előrukkoló (de hogy minek...), Steve Harris-féle British Lion, avagy a ZZ Topban sok-sok éve kényelmesen haknizgató, majd egyszer csak függetlenedni vágyó Billy Gibbons szólóprojekt kísérletei, a sort pedig most a Saxon ikonikus frontembere, Biff Byford folytatja. Egyszerűen tényleg minden igyekezetem dacára sem tudom értelmezni, hogy a legendás zenekarban egyébként mindmáig orbitális munkatempót diktáló énekes miért épp 69 éves korában érezte elérkezettnek az időt az öndefiniálásra. Meg hát én naiv ezidáig úgy gondoltam, hogy mindezt már x éve folyamatosan megteszi a Saxon albumokon...

megjelenés:
2020
kiadó:
Silver Lining Music
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Sajnos a bennem felmerülő rengeteg kérdés immár a teljes lemezanyag ismeretben is megválaszolatlan marad. Noha a kivitelezést tekintve hozza az anyag a Bifftől megszokott profizmust, valahogy mégsem sikerül rájönnöm a játékidő végéhez érve, hogy pontosan milyen funkciót is kíván betölteni az életműben a School Of Hard Knocks. A dalok egy része (így például a Pedal To The Metal vagy a Hearts Of Steel) simán elhangozhatna egy Saxon-bulin is anélkül, hogy a hardcore rajongókat leszámítva bárkinek is feltűnne a turpisság, míg a lemez másik és egyben atipikusabb felében gyakran nem érzem azt a pluszt, amely publikálásért kiáltana. Ebben a formában pedig sajnos leginkább csak a főhős iránti tiszteletemből fakadóan voltam képes többedik alkalommal is végigmenni a tracklistán. Amilyen biztató startot veszünk a Welcome To The Show, majd a címadó könnyed slágerességével, annyira okafogyottnak tűnik nagyjából minden, ami utána következik.

Persze mint ahogy fent már utaltam rá, hallgathatatlan fércmunkáról, illetve amatőr gyerekbetegségekről szó sincs, sőt, hangszeresen egyáltalán nem marad alul az összkép a főprojekt munkáihoz képest, köszönhetően többek közt a manapság leginkább Opeth-gitárosként ismert Fredrik Åkesson közreműködésének, vendégként pedig még egy saxonos harcostárs, Nibbs Carter basszusgitáros is feltűnik. Illetve Biff is korát meghazudtoló módon jó erőben van vokálisan, és továbbra is gond nélkül hozza a harminc-negyven évvel ezelőtti magasságokat azon a milliók közül felismerhető orgánumon. Épp ezért alapvetően a metal-idegen megmozdulásokra is nyitott volnék tőle, sajnos azonban a dramaturgia érzésem szerint valahol pont ezekben a momentumokban hullik darabokra. Míg az annak idején Simon & Garfunkel által áthangszerelt tradicionális angol ballada, a Scarborough Fair újraértelmezésében szimplán csak nincs elegendő spiritusz, addig a Me And You számomra mindenféle mércével is az egyik legsekélyesebb produktum, amelyhez az énekes valaha a nevét adta. Na nem azért, mert populáris hangvételű, hanem mert borzasztóan triviális és gagyi, a végén hallható indokolatlan szaxiszóló pedig csak tovább fokozza a helyzetet... Hiába, a popzeneszerzés is egy külön szakma, és tán nem is véletlen, hogy emberünk sosem ebből kereste a kenyerét.

Biff szólólemeze nálam összességében két szék között a pad alá esett. Míg a Saxon 2.0-jellegű daloknak nem igazán látom értelmét, addig az énekes egyéb zenei preferenciáit tükröző szerzemények sajnos túl laposak ahhoz, hogy szeretni tudjam őket. A végeredmény tehát egy szakmailag korrekt, ámde vajmi kevés maradandó elemet tartalmazó munka.

 

Hozzászólások 

 
#12 kornel 2020-04-29 18:28
Ez a borító engem a Tesz-vesz város vagy vmilyen óvodásoknak való könyv illusztrációira emlékeztet.Értem én,hogy személyes feeling meg minden,de ennél sokkal kevésbé rémes borítóknak fel van róva,hogy milyen szarok,szóval bennem lehet a hiba.:)
Idézet
 
 
#11 zoli 2020-03-10 19:54
Idézet - Meszlényi Bálint:
Idézet - Zoli:
A kritikában a szövegekről nem igazán esik szó. Pedig a legtöbb szóló album, szerintem nem zenei okokból születik, hanem mert a mondanivaló valami különleges vagy személyes. A borító is ezt sugallja.

És akkor mi a helyzet pl. a jazz-ikonok szólólemezeivel ? Van pár... :) Nem vitatom egyébként, hogy Biff egy-egy autobiográfiai szövegének komoly üzenete van, csak sajnos ettől még a zene ugyanúgy gyenge közepes marad.

Nyilván a zene lehet gyengébb, mint a szövegek. :)
Idézet
 
 
#10 Keke 2020-03-10 06:01
Milyen név már az hogy Biff? Ilyen hangja lehet annak amikor kinyitsz egy befőttes üveget: biff.
Idézet
 
 
#9 Kerei Gusztáv 2020-03-09 22:37
Atomjó a borító.
Idézet
 
 
#8 Meszlényi Bálint 2020-03-09 21:28
Idézet - Zoli:
A kritikában a szövegekről nem igazán esik szó. Pedig a legtöbb szóló album, szerintem nem zenei okokból születik, hanem mert a mondanivaló valami különleges vagy személyes. A borító is ezt sugallja.

És akkor mi a helyzet pl. a jazz-ikonok szólólemezeivel ? Van pár... :) Nem vitatom egyébként, hogy Biff egy-egy autobiográfiai szövegének komoly üzenete van, csak sajnos ettől még a zene ugyanúgy gyenge közepes marad.
Idézet
 
 
#7 Pelgrin 2020-03-09 20:49
Gépelés közben nyomtam egy plusz space, na bumm.
Idézet
 
 
#6 Zoli 2020-03-09 19:25
A kritikában a szövegekről nem igazán esik szó. Pedig a legtöbb szóló album, szerintem nem zenei okokból születik, hanem mert a mondanivaló valami különleges vagy személyes. A borító is ezt sugallja.
Idézet
 
 
#5 coligny 2020-03-09 14:47
Idézet - ddrum777:
Idézet - Pelgrin:
Hát csak megjegyzés képen, Bruce szóló lemezei ezt nagyon kenterbe verik, még a leggyengébb is.:) Ég és föld a különbség.



"megjegyzésképpe n" lesz az

Vagy egy mémre gondolt, az tényleg lehet valami megjegyzés képen.
Idézet
 
 
#4 Klóner 2020-03-09 13:35
Ha Biff bátyó ezzel üti agyon a szabadidejét, ám legyen. Számomra kellemes hallgatni valót kínál.
Idézet
 
 
#3 ddrum777 2020-03-09 12:47
Idézet - Pelgrin:
Hát csak megjegyzés képen, Bruce szóló lemezei ezt nagyon kenterbe verik, még a leggyengébb is.:) Ég és föld a különbség.



"megjegyzésképpe n" lesz az
Idézet
 
 
#2 Pelgrin 2020-03-09 12:27
Hát csak megjegyzés képen, Bruce szóló lemezei ezt nagyon kenterbe verik, még a leggyengébb is.:) Ég és föld a különbség.
Idézet
 
 
#1 Józsika 2020-03-09 12:03
Szerintem egy laza rock-os lemez. Igaz érződik a Saxon hatása, mintha valami lemaradt gyengébben sikerült dalok lennének. Nekem azért tetszik. Inkább ezt a lemezt hallgatom majd , mint a Bruce Dickinson féle 90-es évek közepén megjelent próbálkozásokat .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.