Két bika hangzású lemez után került a cd lejátszómba az új Hatesphere (dán csapat amúgy, pedig az ember elsőre svédre tippelne) és bár ez sem kapott éppen vérszegény soundot (Tommy Hansen volt a producer), azért hallani, hogy kisebb költségvetéssel dolgoztak. A pergők nem kopognak szépen, a gitárokra is mehetett volna még egy kis kakaó, valahogy kevésnek érzem (mondtam ezt az elején, a végére egész meg lehet szokni, nem feltűnőek a hiányosságok).
A zene maradt az eddig ismert death/thrash, felismerhető hatásokkal, bár ezek most annyira nem erősek, mint az előző lemezen, az biztos. Hiába, ez a fejlődés... Hosszas intróval kezd a lemez, gitáros bevezető, nem rossz amúgy. Határozottan tetszenek a dalaik, akár középtempós, akár gyorsabb, a tikatikák különösen szimpatikusak, az üvöltés sem vészes, hol dühösen bugyborékol, hol kiüvölti a világ összes fájdalmát a vokalista (dallamos ének nagyon kevés van most). A gitárosok amúgy egy fél másodpercre nem teszik le a pengetőt, elképesztő mennyit összeriffelnek itt. Amúgy már megint a Slayert kell emlegetnem, mint hatást (nem leszek vajszívű, ígérem!), de ők legalább nem nyúltak le szemtelenül témákat, csupán egynémely riffre lehet azt mondani, hogy azon az iskolán nőttek fel a kitalálóik. Nagyon érzik mitől döglik a légy, valami remekül felépített vonalon haladnak a dalok és amikor már azt hittem nem okoznak meglepetést, jött az ötös dal, amit mélyebbre hangoltak, lelassítottak, a hörgés gyomorból jön, én meg azonnal úgy éreztem, lemerülök a bugyrok bugyrába. Olykor hihetetlenül feelinges (érzelmekkel teli) gitárszólók bukkannak fel a durvulás közepette. De minden tekintetben azt kell mondani, hogy okos a lemez, amellett, hogy elsőre pőre riffelést érzékel az ember végig.
Ja, és van egy technikás és groove-os dobosuk is ám, kiszolgálja a zenét, mindamellett érdemes rá is figyelni külön. Vigyázz a lemezzel, mert szétcincál, mint éhes kandúr a belassult egeret. Egyébként olyanoknak is bejöhet a lemez, akik alapvetően nincsenek annyira oda ezért a stílusért, de a Hatesphere valamiért mégis sikeresen belopta magát a szívükbe. Ezt csak azért írom, mert láttam ilyet.
Brutális és egyszerre feelinges, ötletes, rendkívül jól összerakott lemez, Dalokkal. Megérdemli a kilencest.
