A Hind zenekar 2000-ben alakult, majd sok tagcsere után 2005 májusában vették fel a most tárgyalt nyolc dalt tartalmazó promóciós cd-t. Már itt egy kicsit nehéz dolga van a kritikaírónak, hiszen kezdő zenekar esetében vajmi kevés alkalommal üdvös az, ha 8 dalt küldenek el demóként, ez már albumnyi vagy EP-nyi adag. Demó esetében tökéletesen elég 3-4 dal, ami reprezentálja az adott zenekar stílusát, felkészültségét. Legalábbis először azt hittem, hogy demót kaptam, de nem így van, albumként jelzik a honlapon a cd-t...
|
megjelenés:
2005 |
|
kiadó:
szerzői kiadás |
|
pontszám:
3 /10 Szerinted hány pont?
|
No, lássuk. A zenekar igazi teperős true metalt játszik, az első dalban végig nyomul a kétlábgép. A zenei alap a szokásos: a stílushoz illően klisés témákból állították össze a dalokat. Néha fel-felbukkan egy-egy súlyosabb riff, groove-osabb dobtéma, amit örömmel konstatáltam. A szólógitáros egész korrekt, ügyes.
Nadeviszont. Az ének. Már az első dalban majdnem befogtam a fülem, olyan IR-DAT-LAN HAMIS! A másodikban a srác sikítozni is próbál, egyre rosszabb amit művel, ráadásul a csordavokálos refrénsegítés még hamisabb, mint amit eddig összesen hallhattunk. Rettenet. Hajdara Gábor hangja igen limitált, énekdallamírási képessége a nullához konvergál. Teljesen alap, néhány hangból álló, éneklés-szerű témákat hoz, melyek vagy a gitár dallamát követik vagy óvodás mondókákra emlékeztetnek. Végig hamisan, nagyon hamisan. A szólógitáros srác menti meg az egész produkciót, miatta nem mondom azt, hogy totálisan hallgathatatlan a cd. (Pedig...)
Vagy sürgős énekescserére lenne szükség, de az biztos, hogy Gábort addig nem lenne szabad mikrofonközelbe engedni, amíg legalább három hangot tisztán, csúszkálások nélkül nem tud kiénekelni egymás után. (Önkritika, fül, visszahallgatás, tanár, bármi, csak vegye észre valaki a zenekarból, hogy ez rémes.) Az utolsó nótában konkrétan folyamatosan rossz hangnemben dalol. Jaj és jaj.
A maga műfajában (kizárólag zeneileg) korrektnek mondható zene, sokan szeretik ezt a germán/angolszász heavy keveréket, tényleg nem mondhatom, hogy rosszak lennének a dalok, az más kérdés, hogy magamtól nem hallgatnék ilyesmit. Fazonilag sem vészes a csapat, az ismét más kérdés, hogy nagyon béna képeket készítettek róluk. (Azt meg már tényleg halkan jegyzem meg, hogy a borítóra sikerült hibásan felrakni a zenekar honlapcímét. Egyébként roppant érdekes a honlap, minden tagról megtalálható egy rakás fontos infó: például a kedvenc állatuk vagy a szexuális beállítottságuk. Khm.) A hangzás demónak felelne meg, lehetne pengébb, dögösebb a sound minden tekintetben.
Ha nem lenne ennyire bűnrossz az énekes, azt mondanám, hogy a maga műfajában jó demó (igen, demó, nem lemez), de amíg nem oldják meg a problémát, addig javasolnám a zenekarnak, hogy koncerten ne hangosítsák ki a mikrofont, inkább legyenek instrumentálisak a dalok, és a szólógitáros játsszon sokat, mert ő jó. Meg nem ártana a totálisan lerágott kliséken picit túllépni, lehet ezt a stílust kicsit maibb köntösben is játszani (ld. Stratovarius). Csak a szólógitáros miatt adok három pontot. (És mielőtt megint az a vád érne, hogy a "vájtfülem", meghallgattattam néhány emberrel a cd-t, direkt ezért, és mindannyian sírva küldték vissza, hogy ezt ne...)
Egyébként elismerem már előre, mielőtt megkapnám az első lófejet az ágyba, hogy ritkán szabad egy kezdő zenekar munkáját ilyen stílusban elemezni. Viszont más, ha valaki demóként, útkeresés közben küld el egy ilyen szintű felvételt, és más, ha lemezként szeretné kiadni. Az előző esetben ez a kritika is inkább útmutató, terelgető hangvételű lett volna valószínűleg, de sajnos ha már lemezben gondolkodik egy még csak ilyen fokon álló társulat, erősen kell fogalmazni.
