Shock!

A Hordáról már régebben is köztudott volt, hogy a hazai metalcsapatokra olyannyira jellemző múltba révedés helyett elfogadják a jelent, és a kortárs zenei palettát kívánják gazdagítani. Így a 2008-as Tíz élet lemezzel kegyesen kenyeret és cirkuszt dobtak a Soulfly-on és Ektomorfon hizlalt, bőgatyában pogózó, deszkás metalrajongók elé. Azóta Pavelka Gyuszi kénytelen volt újraépíteni a csapatot, ám a megújulás a lehető legjobb eredményt szülte. Őszintén szólva nem reméltem, hogy a most kihozott friss eresztés ennyire erős lesz.

A groove-os alap javarészt megmaradt, de csak mint viszonyítási alap. Maga a zene köszönőviszonyban sincs a korábbi dzsungelharcos ugrabugrálással, annál sokkal maibb, modernebb a 2015-ös Horda. Olyannyira, hogy hirtelen nem is jut eszembe hasonló muzsikát játszó csapat itthonról. A Dream Ends kellemes, némileg a legutóbbi Cynic világát idéző akusztikus témázgatással indít, ami után belecsapnak a fiúk, de rendesen. Ha szereted a Gojira dolgait, készítheted is a zsebkendőt a szádhoz, hogy legyen mivel felitatnod a nyáladat. A mázsás groove ugyebár a helyén van, de olyannyira szétkaszabolva, összevissza csavarva, hogy az ember csak pislog. Gyuszi és Pusztai Károly gitártémái súlyosak és elegánsak, és valóban jóval komplexebbek, mint ahogy elsőre tűnik. Sőt, a dalba még egy atheistes, enyhén jazzes hatású témázgatást is sikerült belecsempészniük, ami jól mutatja, mennyire komolyan gondolja a banda a muzsikálgatást. Both András a hörgés mellett dallamok elsüvöltésére is ragadtatja magát, ami ugyan tovább erősíti a gojirás hatást, de sajátos stílusa és témái miatt az ő munkáját sem lehet szolgai másolatnak nevezni.

Deathes, thrashes, darabolt aprítással nyit a Be There Where Regret Dies, majd átfordul egyfajta modernebb groove-os menetelésbe, amiből végül igazi matekozás bontakozik ki. Abban, hogy végül a dal nem omlik össze egy gigantikus fekete lyukká, nagy szerepe van az új dobosnak, Csatai Zoltánnak, aki magabiztosan tartja irányítása alatt a társai által szabadjára engedett ötlettornádókat. A Here We Are Unconcerned intenzív, dobvezérelte alapozása határozott kezdés, ami után egy pillanatra sincs megállás. A csapat több interjúban is hangsúlyozta, hogy figyelemmel követik a zenei élet folyását, nem ragadtak le a '90-es éveknél, számukra a világ nem ért véget a Pantera feloszlásával. A hozzáállás példás, hiszen tessék, itt egy olyan zenekar, amelynek hatásai ugyan elég egyértelműek, a megfelelő, tapasztalt agyak és kezek alatt azonban ebből a sok hatásból mégis valami új formálódik, ami ráadásul még jó is.

Érdekes módon az I See Lightningban korai post rockot érzek. Világvége hangulatú, fenyegető nyitás jellemzi, ami után a kimért, de mégis izgága ritmusokra Both András hoz erős, sötét tónusú dallamokat. A negyedik tételnél járunk, de a kíváncsiságom még mindig lüktet. Vajon mit tartogat a következő dal? Nos, erre egészen év végéig kell várni, a Horda ugyanis annyira halad a korral, hogy egy nagylemez helyett két részletben, EP-ként adja ki a friss dalgyűjteményt. A döntést ugyan kényszer szülte a mai zeneipari viszonyok miatt, de fogjuk fel pozitívan a dolgot: ha a második rész is ilyen erős lesz, már megéri rá várni. Az első eresztést addig is itt lehet meghallgatni.