Shock!

A jelenleg nálam lévő CD-kupacot fülelve két végletbe botlottam. A rosszabbik a Skylark anyag volt, akiket veterán létükre bölcsis kezdőknek véltem. A mérleg másik oldalát azonban kétségkívül az Icycore billenti a maga javára. Ők ugyanis bemutatkozó anyaggal jelentkeznek, amely mégis olyan profi és kiforrott, hogy szó sem érheti a házuk elejét.

Az olasz hatos a progresszív metalt képviseli, de nem az elvadult, túlagyalt és élvezhetetlenné bonyolított fajtát. A csapat az egyetemi évek alatt verbuválódott össze, midőn a híres ferde torony tövében egy szép napon rájöttek, hogy ők voltaképp mind Álomszínház, illetve - hogy kellőképp hazafiak is legyenek - Eldritch fanok. (Lelkesedésükben nyomban fel is keresték Terence Hollert, az Eldritch énekesét, hogy első albumukon tisztelje meg őket vendégszereplésével.)

Debütáló Wetwired albumuk az internet, a kompjúterek, illetve az elektronika virtuális világában barangol. Persze csupán témájában, hisz zeneileg nem hajmeresztően túlmodernizáltak. Néhány árulkodó cím: Upload, The Net, Visions of Numeric Life, Watchdog & Virus... Kifinomult nótáik nem ritkán 7-8 percesek. Minden a helyén: pöpecül nyomulnak a gityók, aprózva kétlábgépez és ízlésesen tempóváltogat Alessandro Bracaloni dobos, akinek barátnője a banda egyedüli nő tagja - Lisa Oliviero a basszgityót kezeli. A nóták velejét pengető Davide Alberti - Tiziano Romano páros gondoskodik a feszes hangvételről, Andrea Baroni olykor sistergő-fortyogó szintikkel bűvészkedik, olykor zongorál, olykor pedig borítót fest. Valerio Voliani príma hangszálait rezgetve teljesíti ki az élményt. (Ilyen névsorral az olaszok akár EB-t is nyerhettek volna!)

Bőséggel árad tempó, dallam, virga, változatosság. A The Net, illetve a Visions... sodró tempójához remek melódiák párosulnak, a The Hollow Men lírai fuvallatához pedig Valerio lúdbőröztetőt énekel. A Watchdog & Virus, illetve a Watch me Now sötétebb, vérmesebb vonalat villogtat fel, míg a Terence-szel megtámogatott Chrome egy szpídes gyorsulásokkal spékelt, mennyei énekdallammal átitatott remekmű. A záró Eternal Unlife hol meditatív és elvont, hol lendületes és dinamikus.

Az Icycore rácáfol nevére, hisz hardcore-hoz, grindcore-hoz, vagy bármilyen más "kór"-hoz köze sincs. Tehetségesek, kiforrottak, nagyon topon vannak a maguk összetett, mégis könnyen befogadható világában. Ehhez a bemutatkozáshoz csak kalapemelni és gratulálni lehet. A leckéről ők maguk gondoskodtak: felköthetik a hózentrágert, hogy tartani tudják a szintet!