Shock!

A régebben megjelent albumok közül most az Ill Nino került sorra 13 számos debütáló lemezével, mely előtt egy saját kiadású EP-jük jelent meg 2000-ben, amit nincs szerencsém ismerni. Nu metalt játszanak. Ámde, hogy ne legyen ilyen unalmas a dolog, bevetették a latin (Dél-Amerika) gyökerekkel rendelkező zenekari tagokat (és ilyen van sok, vagyis majdnem mindenki), hogy dobják már fel egy cseppet a súlyos riffelést egy kevés latinos ritmussal, illetve dallammenettel.

Szót fogadtak maguknak, hallhatunk ilyeneket sokfelé a dalokban. Még a dalszövegekben sem felejtik el honnan származnak, nem csupán angolul, hanem spanyolul is zeng a vokalista. Akarom mondani, ordít és énekel. Az énekdallamok elég tipikusan nu metalosak, de nem túl gázosak. Bár több fantáziát nem ártott volna alkalmazni, elég tipikus mindahány. No, majd legközelebb. Reméljük.

Elég szkeptikusan közelítek mostanában a hasonló stílusú zenekarok felé, de az Ill Nino a második dallal megnyert magának. Nagyjából. Megvan bennük az, ami ehhez a műfajhoz feltétlenül szükséges, ráadásul a latinos tüzes betétek jófajta plusz hangulattal dobják meg a zenét. Az elektronika sem erőltetett részükről, noha az ötös dal elég limpbizkites olykor. Megbocsájtom. De csak azért, mert máshol nem hallottam ilyet. Mármint jelen lemezen. Nem lehet minden tökéletes (az üvöltős refrénje pl. tök jó), mindent összevetve sok pályatársuknál így is mérföldekkel érdekesebbek.

A lemez maga nem hosszú, 45 perc, kellően agresszív (gyors dalok nélkül persze, azért azt vegye mindenki számításba, hogy súlyos riff, üvöltés, ének, fülbemászó refrén a recept minden dalhoz) és nem túl kommersz. Akad rajta pár kiemelkedő dal (kb. öt darab mindenképpen), a maradék egységes színvonalon marad, szóval aki nem ismeri még, és szereti a nu metalt, bátran beruházhat rá. Lehet rá ugrálni, hajlongani, 'bangelni, ki mit szeret. Kivéve a záró dalra. Az egy kis latin szerenád. Arra gyertyát tessék gyújtani és összebújni a kedvessel.