Az In Battle egy igen gyorsan szögelő svéd asztalosbrigád, akik annak idején ('96-ban) még black metalként indultak (három Odhinn tag mellé csatlakozott egy ember a Setherialból). In Battle címmel jelent meg az első lemezük '97-ben, tele brutális black metallal, aztán egy év múlva a második album is kijött, amin már vikinges black metal volt hallható, ráadásul háromtagúvá apadtak.
'99-re már csak egyvalaki maradt az eredeti felállásból, ő kezdte el írogatni a harmadik lemezt, hozzá csatlakozott a Diabolical gitárosa és egy dobos, akit gyorsan le is cseréltek az Aeon ütősére. Tudjátok még követni? Így együtt egy mcd-t jelentettek meg 2003-ban, amin már death/trasht játszottak. Új szelek fújtak, nyilván. Sakkorjöttametálbléd és leszerződtette őket jól, így idén tavasszal fel is tudták rántani ezt a lemezt, amit maga Erik Rutan mixelt és ő csinálta a masteringet is.
A zene alapvetően gyors, kalapálós death/thrash, kínzó hörgéssel, a gitárok ezer témát hoznak, néha olyan, mintha még black metalt akarnának játszani, aztán átváltanak göteborgi dallamos deathbe. Olykor belassítanak és rájönnek, hogy kell ide húzós téma is, és olyat is raknak a dalokba. Persze nem sokat, az alapvetés a szögelés, amitől sajátosan digitális varrógép-hatású lesz a zene. Ez már a modern technika diadala!
Sajnos nem nagyon lehet megkülönböztetni a dalokat, kb. mintha egy zsák mákot öntenének az ember orra elé, hogy csoportosítsa nagyság és méret szerint, na ezeket a dalokat is nagyjából olyan nehéz lenne megkülönböztetni egymástól. Tény, hogy agresszívek meg dühösek bizonyára, aminek hangot is adnak, aki szereti a monoton death/thrash zenét, amiben nincs semmi különleges, csak a régi klisék ismételgetése, az szeretni fogja az In Battle-t. Aki a zenét szereti a zenében, az messzire elkerüli a cd-t.
Szeretem a kétládbobot, a vég nélküli, ötlettelen cséplést azonban nem. Azt sem túlzottan, ha egy elvileg zsibongató zenén szépen lassan lecsukódik a szemem.
