Shock!

Istentelen egy csapat ez az Isten Háta Mögött. Többek között már úgy majd' fél éve csücsülnek az elkészült lemezükön, húzták-halasztották a sokszorosítást ésatöbbit. Na de végre. Bevallom, az év nagy meglepetése ez a cd. A minősége miatt.

Ismertem már az IHM zenéjét, de valahogy koncerten mindig kaotikusnak tűntek, és pont ezért döbbentem meg nagyon, mikor először meghallgattam a lemezt, amin egy hihetetlenül összeszedett, minden szempontból állkapcsokat leesésre késztető zenét hallottam (igen, van szerkezete a daloknak!). Stúdió kellett ahhoz, hogy igazán kibontakozhasson az IHM világa, tökéletesen kivehetőek a riffek, Palika példásan érthetően énekel, a hangzás meg valami bődületes. A Bakery Stúdió és Varga Zoltán nevét nagyon gyorsan meg fogják jegyezni a rockzenei körökben, annyira eltalálta itt az összes kis finomságot (és nagy finomságot) egyaránt. Például dobot ugye nagyon kevés helyen bírnak jól keverni, itt az is bikamód szól. Legszívesebben minden dalról külön dicshimnuszokat zengenék, de egyrészt az túl nyálas lenne, másrészt senki sem szeret több oldalas kritikákat olvasni. Meg elképesztően száguldoznak a gondolataim a zene hallgatása közben, alig bírom lejegyezni őket.

Azért azt meg kell említenem mindenképpen, hogy az IHM zenéje bekategorizálhatatlan, de tényleg. Vannak itt bivalyerős riffek (megjegyezhetőek!), agyament szétcsúszott témák, súlyos metalkodások, némi pszichedelikus hatással bővítve, okos megoldások és érzelmek, hangulatok hegyekben. A gitárszólók továbbra is nemnormálisak, de ez így van jól. Oké, nem mindig, ahol nem betegesek, ott csak simán feelingesek. Elég csak meghallgatni a beteges intrót. Kb. mintha egy besztóndult Mekk Elek mesefilm aláfestő zenéje lenne. A címe egyébként ez: Egy nyár valami igazán kellemetlen helyen.

Palika (aki egyébként Pálinkás Zoltán Tamás, de mindenki Palikának hívja, meg amúgy is olyan kedves Palikás mosolygós feje van) kitalált a normál éneklés mellett valami félig éneklés, félig üvöltés hibridet, ráadásul teljesen jellegzetes hangja van, egy sort elénekel, és máris felismered utána. Meg ő olyan, hogy előad és beleél. Az énektémái meg szintén állat jók, már a demóknál észrevettem, hogy tehetséges, piszkáltam is anno, hogy énektanár, énektanár, lett is foganatja - mondjuk nemtom ennek a hatására-e, de lényegében mindegy - Palika besorolódott az egyéniséggel bíró magyar énekesek közé jól. (Azt csak halkan jegyzem meg, hogy múltkor kitalálta, hogy keresnek egy külön énekest a zenekarba, ő meg csak gitározna, kézzel-lábbal tiltakoztam, ti is tegyétek ezt: azonnal árasszátok el "ne tedd Palika" tartalmú levelekkel, sms-ekkel. Köszönöm.) Szóval iszonyat jó énektémákat bírt kitalálni, ráadásul még vokálokat is írt hozzá, szintén egyedieket.

Mint ahogy a szövegek is egyediek, nem emlékszem mikor olvastam ennyire zseniális magyar szövegeket utoljára (oké, a Gire az, ami igencsak tetszik, de az homlokegyenest más stílus), szóval Palika agytekervényei fogalmam sincs miként mozoghatnak, hogy ilyeneket bír leírni. Humorosak, ötletesek, okosak, olykor talányosak, de legfőképpen sajátosak. Most kezditek azt hinni, hogy Palika-kultuszt próbálok itt belesulykolni mindenkibe, pedig nem, csak azért ő a meghatározó színfoltja, mozgatórugója a zenekarnak. Persze a többiek sem elveszett emberek, főleg koncerten, látványban, feelingben mind kellenek ide, nagyon is. Az utolsó - egyébként szerényen 18 perces dalban a The Dethroners hegedűse, Tóth Ádám billegteti az ujjait a húrokon picit, ez is félelmetesen (betegesen) jó!

A borító sem kispályás persze. Az elején van egy nyúl ugye. Az összes dalszöveg meg köszönetlista meg mindenféle felülről lefelé olvasható, kb. így:
HOG
Y
SEN
K I
SEM
AZT
AKA
RJA
(ez egy dalszöveg idézet, ha esetleg nem lenne érthető)

Azt meg, hogy milyen zenekari fotó van belül, látni kell mindenkinek. Magára a cd korongra viszont már nem menyegző, hanem Rosenkreutz matematikai válása vésődött fel, meg azt is megtudjuk, hogy a korong ehető, de mérgező, valamint tükör és sporteszköz egyben. Mindamellett a kiadás dátuma: 2004-2008. Azért reméljük lesz addig új lemez. Nem is emlékszem, mikor fordult elő velem, hogy muszáj volt felugrálnom a zene hallatán, mert annyira intenzív és magával ragadó. Ez most megtörtént. Ilyesmire a legjobb talpalávaló mondjuk a Közelítő távolító című nóta vagy a Sötétség herczege.

Ja és. Sokan vitáznak az utóbbi években, mi progresszív és mi nem, mondjuk a progresszív metal manapság a tökéletesen kiszámítható dalszerkezetekkel bíró Dream Theater kópiákból áll javarészt, a szó eredeti értelme elveszett valahol félúton, pedig az Isten Háta Mögött az, amire ráillik az, hogy: progresszív, tehát újító. Hallgassátok szeretettel, az év lemeze eddig, imádom, képtelen vagyok megunni, de miért is unnám meg. Most úgy nemtomhanyadszor hallgatom meg már a lemezt. Kezdem újra: Istentelen egy csapat ez az Isten Háta Mögött. Többek között már úgy majd' fél éve...