A Jadis (is) régi angol prog csapat, amikor utánanéztem, szinte hihetetlennek hatott, hogy már 1992 óta jelentetnek meg lemezeket. Úgy látszik, akármennyire is trendközpontú hely Anglia, ezzel a régi vágású, kellemes prog rockkal azért el lehet lenni arrafelé is - biztos a Marillion és Peter Gabriel táborának köszönhetően.
megjelenés:
2006 |
kiadó:
InsideOut / Record Express |
pontszám:
7 /10 Szerinted hány pont?
|
Európában mindenesetre az Inside Outnál általában megvethetik a lábukat a hasonló csapatok, az öreg kontinensen pláne van kereslet az igényes, nem túl komplex, nem is túl zúzós, de rendkívül összetett, millió zenei csemegével operáló, virtuóz hangszeres munkával elkészített progresszív rockzenére.
Nekem ezekből a muzsikákból (Pendragon, Arena, Spock's Beard stb. vagy épp akár a legutóbb épp a pont általam ismertetett Kino) sajnos pont a „zúzás", azaz a metalos elemek és a heroikus ének, kellően karcos, karakteres metal énekhang szoktak hiányozni (mindez megvan ugye pl. a Thresholdban, hogy ne feltétlenül a virgamaszturbáló csapatokat hozzam fel ellenpéldának). Ennek ellenére, mivel nagyon szeretem pl. a Pink Floydot, szívesen meghallgatom ezt a zenét is, de hozzá kell tennem, magamtól nem mennék utána. Így a Jadis is „házi feladatként" jutott el hozzám, de az első reakcióm velük kapcsolatban is pont az volt, hogy „ezek nagyon tudnak bazze". Pedig, amit játszanak, azt leginkább kellemesnek nevezhetjük. Mégis, annyira a helyén van minden, annyira jól van összerakva az egész, hogy azon átsüt a hatalmas zenei felkészültség, tudás, amely a ma már veterán zenészeket jellemzi. Egész konkrétan ezt a muzsikát a kisujjukból rázzák ki ezek a britek, de ettől az még véletlenül sem rutinszerű, unalmas; sokkal inkább könnyed, játékos lesz. Mondjuk 60 percen át azért kicsit lefáradok ettől a könnyedségtől, de ez semmit nem von le a Jadis értékeiből: ha létezik olyan, hogy progresszív rádiórock, akkor ez az. Korrekt munka, amely, bár nem az én zeném, főhajtásra késztet.
Ui. A cikk átnézése közben tűnt fel, mennyire hasonló dolgokat írtam a Steely Dan tribute lemezről is – de azért az mégis egy fokkal jobban tetszik.