Shock!

Vannak bandák, amelyeknél a névválasztás majdnem mindent elmond magáról a zenéről is. Ez a pofátlanul fiatal srácokból álló pécsi négyes is ilyen, elnevezésük mintha azt sugallaná a potenciális hallgatónak: na, itt a Junkies punkos rockzenéjét fogjuk keverni a Rolling Stones porosabb rock and rolljával, jobb, ha erre készülsz fel! És valóban így is van, hozzátéve, hogy a hangsúly azért jóval inkább a Stones oldalára esik. (És ha egynémely magyar szakosnak az EP címe alapján beugrott József Attila Tudod, hogy nincs bocsánata is, őket bizony el kell keserítenem – hát nem, a kicsapott egyetemistával nem igazán van sok kapcsolódási pontja a baranyaiaknak.)

A fentiek fényében kicsit paradox lehet a dolog, de a Junkie Jack Flash tipikusan olyan zenét és olyan szövegekkel játszik, amit akkor tudnék igazán szeretni, ha jó tíz-tizenkét évvel fiatalabb lennék (a fotók alapján kábé ennyi is lehet közöttünk), ez ugyanis olyan laza, kicsit koszos, de azért igazából senkit nem bántó rock and roll, ami – bármiféle értékítéletet mellőzve – leginkább a huszonéves korosztály sajátja. Nem az egész világgal hadban álló, nagyon kemény tini lázadóké, de még bőven magán viseli a fejjel a falnak rohanó, fiatal felnőtt vehemenciát. És ezzel összefüggésben a szokásos gyermekbetegségeket is: a szövegek ugyanis borzasztóan hullámzó színvonalúak, helyenként kifejezetten találóak, máskor viszont – sajnálom, de - nevetségesen gagyik. (Most komolyan, srácok, hogy stílszerű legyek, a „te meg nyugodtan egyél szart, ha éppen szart ennél" sor mi a szent szar?)

Zeneileg viszont korántsem gyenge az összkép, az Aki gyáva élni jó kis húzós aszfalt rock and roll, nem valami bonyolult, de jó. Pető Szabolcs énekes/gitáros viszonylag karcosabb hangja is illik a játékhoz, a Makk Vata/Balvin Levente ritmusszekció is jól hozza a motor dohogását átvevő ütemet, hogy a kettes Életművész aztán kissé visszább is vegyen a tempóból. Ezt minden bizonnyal nagy kedvvel fogják majd énekelgetni egyetemi klubok mélyén a jelenlévők (a szövege mondjuk ennek is olyan amilyen, de hát ez a stílus sosem a túlzottan magvas gondolatokról szólt), és igazán kíváncsi vagyok, hogy az egészen pofás szaxofonszólót (!) fogják-e valahogyan interpretálni élőben is (figyelembe véve, hogy legjobb tudomásom szerint az Szénás-Máthé Nándor gitárostól származik).

A Minden mindegy a lemez leglazább dala, némileg tán a Fish!-re hajazván, viszont egy egészen fuzzos szólóval, majd a címadó jön, ami egy punk and roll tétel(nek szánt) darab arról, hogy mindenki csinálja azt, amit szeretne. Szerintem ez viszont kimondottan gyengus lett, úgyhogy én leginkább ugorni szeretnék, mégpedig a záró Keresztútra, ami nem hiszem, hogy címével az Ossian előtt kívánna tisztelegni, ellenben az EP legsúlyosabb (és legjobb) darabja, kifacsart dal a párkapcsolatról, pöpec lezárással.

Figyelembe véve, hogy milyen fiatal legények művelik ezt a muzsikát, csomó lehetőség rejlik még a Junkie Jack Flashben, és a magam részéről biztos sokkal szívesebben is hallanám őket a rádiókból, mint mondjuk a velük egy városból származó Punnany Massifot vagy Kiscsillagot. Nem mondom, hogy nincs már hová fejlődniük, de hát idejük az bőven van még, én pedig utólagosan jól bele is hallgattam tavalyi, Az élvezetnek fejjel című bemutatkozó lemezükbe, és hát... már ahhoz képest is jócskán haladtak előre!