Mérsékelten északi hangulatú, olykor melankolikus színekben játszó, dallamos dark-gothic zenét játszó bandáról van szó. A hatos Münchenben rögzítette új albumát, amelyet aztán Londonban kevertek, végül pedig a legendás Finnvox stúdióban fényezgettek tökéllyé. Az albumra felpakolt muzsikát hallva egyaránt eszembe jut az Icon-időszakos Paradise Lost, a To/Die/For és a HIM, de a kútmélyen búgó férfiének miatt Ville Valo mellett Peter Steele neve sem véletlenül lebegdez az éterben.
A fülbekúszó kezdést dinamikus folytatással fejelik meg a srácok (My Velvet Little Darkness, illetve Again it's over), tüstént alaphangulatot szolgáltatva a muzsika élvezetéhez. A megszólalás erőteljes és korrekt. Azzal ugyan egy percig sem kell küzdenünk, hogy valami eddig sosem tapasztalt, vadiúj világ ugrik le a korongról, az egymás után pörgő nóták pedig nagyjából egysíkúan és kiszámíthatóan követik egymást, az LP zenéje mégis kellemes és szórakoztató. A Not to Stay továbbviszi a lendületes kezdést konokul mantrázó kórusával és elszántan dönögő gitárjaival. A No Dear Hearts percei alatt egyre egy náthás, kissé eldugult orrú Ville jár a fejemben, ördög érti... Noha érzelmesebb, lágyabb húrokat penget a Short Glance, mégsem nevezhető tipikus balladának. A Filthy Notes kezdő pillanatai egy az egyben HIM-esek, ám a dal ettől még igazán ütős – nem is beszélve a buján búgó Sweet Caroline-ról... Csöppnyit elvontabb, sötétebb árnyalatokat villant az An Irresisttible Fault, míg a To Love her on Knees visszatér a megszokott, szenvedélyes hangulathoz.
A Sad Theme for a Marriage pontosan az, amit a címe sugall. Az ég óvjon bárkit is attól, hogy ilyesfajta borongást kelljen az esküvőjén hallgatnia. Ez a mélabús dal legfeljebb temetésen vethető be... Sokadik „slágernótaként" jegyezhető fel a vérbő Should, a My Mescaline pedig súlyos hömpöllyel zárja az anyagot. Az album végén egy jó minőségű videoklip, valamint a „making of"-ja is helyet kapott.
Ha ezt az albumot nem a Lacrimas nyomta volna fel, hanem a HIM, jobban örülnék. Azt jelentené, hogy a srácok még mindig tudnak hangulatos, beindulós nótákat írni. De úgy tűnik, ezúttal a követőknek sikerült tökösebb albumot összebarkácsolniuk, mint amilyenekkel manapság az „ős-banda" ellát bennünket.
Dark-gót rajongóknak fincsi falat.
