Shock!

Tilo Wolffnak sosem volt problémája azzal, hogy egy kiadó igényeinek megfelelő muzsikát kelljen komponálnia, hisz a kezdetektől fogva - amikor a Lacrimosa név mögött még csupán egyes-egyedül rejtőzött - saját kiadója által jelentette meg műveit. Tilo Wolff nagyon szerencsés emiatt. Ugyanis soha nem lenne képes megalkudni és fejet hajtani bármiféle trend, elvárás előtt

Tilo Wolffnak nem ez az első operája. Szándékosan nem használom a metal-opera kifejezést, mert azon manapság mást értünk. Amit ő alkot, a szó valódi, legigazabb értelmében OPERA. Legutóbb a Londoni Szimfonikus Zenekarral volt mersze frigyre lépni - ezúttal megelégedett egy kisebb, német társulattal.

Tilo Wolff világa az első lépések megtétele óta koncepciózus - fekete és fehér. Ám e szigorú, fekete-fehér világ nem is lehetne színesebb. A drámai, monumentális szomorúság nem változott, miként a kulcsszavak sem: félelem, fájdalom, magány, szerelem. A muzsika továbbra is egyszerre felemelő, éterien szárnyaló, ezer színben tündöklő érzelemhömpöly, ugyanakkor melankolikus, keserű, lassan kibontakozó, sötét erejű áradat. Csipkefinom lebegés - kútmély érzelmekkel. Tilo árnyalatgazdag, rendkívül kifejező hangja alkalmas arra, hogy az aktuális dalhoz tartozó szerelmi bánatot, szilaj haragot, kiábrándultságot, reményteljességet hitelesen, átérzéssel és tökéletesen érthetően tolmácsolja azok számára is, akik nem értik az itt-ott csaknem eszelős monotonsággal, konok állhatatossággal skandált német szövegeket.

Tilo Wolff ezúttal kicsit eltért az eddig megszokott felépítéstől, de az, hogy a címadó eposz három részből áll s keretként fogja közre a többi dalt, valamint a mű közepén is felbukkan, a legkisebb mértékben sem változtat a muzsika jellegén. Itt sorjáznak a hangulatkeltés nélkülözhetetlen kellékei: hegedűk, klarinétok, fuvolák, az örök zongora, brácsák, gordonkák, no és persze a dobok, a szokás szerint erőteljes gitárok és a basszus kifinomult összjátéka. A metalt ezen az albumon jószerivel mindössze három tétel juttatja eszünkbe közvetlenül: a Der Morgen Danach, a Liebesspiel, valamint a Fassade harmadik tétele. A Der Morgen Danach nagyjából az, ami az Elodián az Alleine Zu Zweit volt, (táncra perdülés elkerülhetetlen, még ha egymagad is hallgatod), a Liebesspiel pedig épp oly kíméletlen és nyers, mint az előző album Dich zu Töten fiel mir schwer szösszenete.

Tilo Wolff a tízes skálán ezúttal is százat teljesített, ahogy az tőle elvárható. De legyek bármily elfogult is vele - mert kétségtelenül az vagyok, mióta csak megismertem a Lacrimosát -, azért a mérleg másik oldalára is kívánkozik két megjegyzés.

Tilo Wolffnak egyetlen gyenge, beleköthető pontja létezik: az, hogy emberből van. Egy szerencsétlen véletlen folytán beleszerelmesedett egy finn hölgybe, akit Anne Nurminak neveznek, s idővel e hölgyet bevonta munkájába is. Ezt a balfogást aligha lehet neki megbocsátani, ugyanis a hölgy sok mindent tudhat, de egyet biztosan nem: kielégítő szinten énekelni. Szerencsére a Lacrimosa albumokon általában csak egy-egy dalban tűnik fel főszereplőként, egyébként megelégszik a vokálozással, illetve a párbeszédes megoldású szerzeményekben a reá osztott szereppel - de nekem még ez is sok. A másik kifogás már ennél jóval enyhébb - voltaképp nem is kifogás, csupán megállapítás. Mivel a Lacrimosa mindahány albumával rendelkezem, bizton állíthatom, hogy eddigi munkáit áttekintve Tilo a Stille, illetve az Elodia korszakában hozta létre legkiteljesedettebb, legtökéletesebb alkotásait. Véleményem, mely szerint a Fassade nem tudta "überelni" ezt a két páratlan művet, nem azt jelenti, hogy ez az album bármivel is gyengébb vagy erőtlenebb volna. Ez nem igaz. Ám legyen bármily zseniális is egy alkotó - kiemelkedő mesterművet nem hozhat létre minden évben.

Tilo Wolff fekete-fehér világát azok ismerhetik igazán, akik még sosem hallották A Csodát, melyet ő ajándékoz nekünk. Mert az ő számukra csak e két szín létezhet a palettán. Amikor őt hallgatom, egész lényem s lényegem átalakul. A betűk hangokká varázsolódnak. A szavak dallamokká. A mondatok dalokká. S mire felocsúdom, nem is klaviatúra előtt ülök - zongorán játszom...