Shock!

Kifejezetten elegáns, szép köntösben jelent meg a legutóbbi Lacrimosa albumhoz társuló "kislemez". Maga a CD proccra úgy fest, akár egy mosásban összement bakelit korong, a borító, valamint a képanyag pedig hűen ragaszkodik a szimfomán mester kezdetektől felvett, szigorúan fekete-fehér világához.

A hat tételt tartalmazó kiadvány a Lichtgestalt albumról már jól ismert, címadó szerzeménnyel indít. Ez a tömény klasszikus hangszereléssel körített, dinamikus, elragadó dal azon tipikus Tilo Wolff-művek közé tartozik, amelyek a kezdeti, aránylagos nyugiból végül a hajtépős, elmeháborodott őrjöngésig fokozódnak hangulatilag.

A második felvonás szintúgy a Lichtgestalt, ám ez már Snakeskin-módra átdolgozott változat. A Snakeskin név magát Tilo Wolffot rejti, ez egyféle puttyogós-sampleres-elektronikus alvállalkozása a Lacrimosa mellett. Nos, ami a feldolgozást illeti: rém sikeresen eltorzította önnön dalát, szó se róla. Alig lehet ráismerni. Újdonságként szerepel a palettán az Unerkannt című, mélabús és roppantul ráérős alaptónusú darab. Tilo köztudottan szereti "altatni" hallgatóit, hogy aztán egy-egy opusz sokadik percében hirtelen rájuk hozza a frászt - no, ez is hasonlóképp működik. A nagy frász ugyan ezúttal elmarad, de egy szolidabb kibontakoztatásban azért lehet részünk.

Szintén unikum a Skintight nóta, amelyet Tilo bizonyára vonakodva, de angol nyelven rögzített. Az Anne Nurmi háttérzöngéivel előadott duett az energikus, vérpezsdítő dalokat gyarapítja. Jay P. csörgő basszusát és nyersen karistoló gitárjátékát a banda régi, jól bevált dobosa, AC pörgeti tovább, a megfelelő élénkségi szintre.
A Road to Pain az előző dalra jellemző ösvényt tapossa - ha lehet, még komorabban, smirglisebben és bizony elvontabban. A végletekig elegáns, finom mozgású, éteri kisugárzással bíró Tilo odáig süllyed, hogy szorgos fuckolásra ragadtatja magát, ami eleddig a legkevésbé sem volt jellemző rá. Ez a nóta bizony sötét, alattomos és gonosz.

Az EP-t záró Siehst Du mich im Licht nem egy újkeletű dal feldolgozása. Ezt az Atrocity követte el, méghozzá reversion formában, azaz újraformatálva egykori saját szösszenetét. A Stille anyagról származó mestermű szerencsére nem sínylette meg a kiforgatás veszélyeit: az Atrocity duettesített felfogásától, valamint a hozzácsapott riffhegyektől a nóta még harapósabb és zúzósabb lett, mint újszülött korában.

Tisztában vagyok vele, hogy a Lacrimosát rajtam kívül legfeljebb féltucatnyi ember ismeri kies országunkban, de remélem, ők épp olyan eltökélt, kitartó rajongók és gyűjtők, mint én. A mi kincseink közül természetesen ez a darab sem hiányozhat.