Szerintem Lana Lane csúcslemeze nem a Queen Of The Ocean, mint azt sokan mondják, hanem az eggyel későbbi Secrets Of Astrology. Bár a Queennel robbant be az énekesnő Európában, a Secrets mind hangzásában, mind nótáit tekintve etalon a LL-életműben, legalábbis szerintem.
Nem is sikerült azóta sem túlszárnyalni azt a teljesítményt, persze nem is kell – mindazonáltal a közhelyesen hangzó (mert az is!) „egységesen magas színvonal" a mai napig jellemző a Norlander-Lane házas-, és szerzőpár produktumaira, így a legfrissebb LL-album miatt sem kell szégyenkeznie senkinek, aki részt vett elkészítésében.
A Red Planet Boulevardot hallgatva egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy szépen lassan kezd kiveszni a progresszív rock íz a muzsikából és helyét úgy tűnik, egyre inkább egy tradicionális hard rock hangulat veszi át. Igazán meglepő fordulatokat, hangszerelési megoldásokat már szinte egyáltalán nem találunk a dalokban; a monumentalitásból is jócskán visszavettek – persze ez már az előző két anyagon is jellemző volt, de most tudatosul igazán. Egyszerű a hangzáskép is, a természetesen megszólaló őserejű dobok mellett bizony igencsak sabbathos feelinget árasztanak a súlyos riffek és az olykor bizony visszafogottnak ható billentyűszőnyegek – Erik Norlander mintha csak ráparancsolt volna saját magára, hogy hátrább az agarakkal! Persze azért szólózik barátunk, de inkább csak a Hammonddal és azt is igen diszkréten – ha valaki nem annyira bírta korábban a mi Solarisunkat, illetve természetesen Wakemant és Emersont idéző, sci-fi atmoszférát árasztó Norlander-soundot, annak bizony könnyen lehet, hogy ez lesz a kedvenc LL-lemeze. Nos, jómagam ezzel nem feltétlenül vagyok így, de Peer Verschuren gitáros ízes, hagyományos és főleg a 70-es éveket idéző szólójátéka; Lana csodálatosan szárnyaló hangja és persze a jó nóták mégis sokat hallgattatják velem ezt a lemezt is.
A nyitó Into The Fire, a wah-wah pedálos és modern ízekkel is flörtölő Shine, az Angels And Magicians (óriási az akusztikus gitárszóló), a Save The World vagy éppen a Pink Floydot idéző Lazy Summer Day igazi gyöngyszemek, amelyekkel tévedni nem lehet, még akkor sem, ha vannak kevésbé erős tételek is az albumon (tegyük persze hozzá, hogy kizárólag LL-mércével mérve, pl. Jessica; Stepford, USA). Nagyon tetszik a címadó dal is, amely, a Secrets Of Astrology lezárásához hasonlóan instrumentálisan fogalja össze a lemezre pakolt legjobb témákat. Sokadszorra is jó kis anyagot hozott tehát össze a csapat, de azért az igazi csemegék a Secrets-en és az azelőtti albumokon találhatóak. Valamikor azonban meg kellene már nézni a bandát élőben, remélem, erre sor kerülhet még ebben az életben úgy, hogy nem kell sem Észak-Németországba, sem Hollandiába utazni, sem pedig a Sweden Rockra zarándokolni.
