Shock!

Mennyi esélye van egy féllábúnak egy focimeccsen? Kb. annyi, mint a tini-pop Liquido-nak egy rockzenére szakosodott magazinnál. Először ugye elcsodálkozunk azon, hogy egyáltalán mit keres itt, aztán kicsit sajnáljuk, mert azért láthatólag próbálkozik, de valahol végig ott kísért a gondolat, hogy miért nem kérdi meg végre valaki, hogy mi a francot akar egyáltalán?

Na, Liquido-éknál ezt a kérdést én teszem fel, mégpedig egy rövid elemzés formájában. Mit is szeretünk a (kemény) rockzenében? Véleményem szerint főleg a húzós, gitárközpontú témák jelenlétét. Persze van kivétel, ahol a zenei keménykedést az érzelmi mélység vagy az őszinte mondanivaló helyettesíti, de mindenképp van benne valami, amitől az ember szíve, foga, ökle, gyomra, vagy bármi más testrésze összeszorul. De a Liquido-nál én csak ernyedek...

A német négyes megkapta az esélyét, becsülettel végighallgattam negyedik albumukat, pont négyszer. De a bonanzásan monoton disco-pop (Ordinary Life), a Beastie Boys-osan gyermeteg mű-rebellis odamondás (pl. Mr. Officer) és a tili-toli gitártémákra rákántált, üres frázisokból álló háromperces nyeszlett témák (kb. az összes többi) távol áll mindentől, amit én örömömben, bánatomban, unalmamban, de akár kínomban is hallgatnék. A második dalban elhangzó "no-one can stop us right now" sorban pl. annyi fenyegető elszántság van, mint egy féltucat tejbegrízért sorban álló napközisben. A harmadik, női énekkel is felvértezett "Love Me To Love Me" (jajaj, de gáz cím) olyan, mintha egy bágyadt Cardigans nóta lenne, amerikai tinifilmek "itt a nyári szünet és boldog felsőosztálybeli pompon-lányok vagyunk és fagyizunk és rágózunk és pasizunk " jelenteteihez illik. Volt pár éve a Weathus zenekar Teenage Dirtbag c. dala, a zenei impotencia tökéletes példája. Na, olyan ez is. Az egyetlen pozitívum, hogy Tim és Wolfgang énekesek angol kiejtése egyáltalán nem germános.

Miért ad ki a magát metal kiadóként reklámozó Nuclear Blast ilyesmit? Náluk van a Meshuggah, a Darkane és a Soilwork, csupa olyan banda, akik előtt fejet hajtok! Vagy szerződtessenek le még pár keménykötésű magyar bandát! Remélem, hogy a Liquido egy kivétel, egy elírás eredménye, netán az iktatós hölgy unokaöccsének nagy kínnal beprotezsált hobbicsapata. Mindenesetre ezennel nyilvánosan megkérem az Ektomorf tagjait, hogy ha kiadójuk székháza előtt meglátják Liquido-ék kisbuszát, a nevemben bökjenek ki egy abroncsot. Köszönöm.

Kicsit azért sajnálom a srácokat, mert azért produkálnak néha tökösebb dolgokat is, mint a lendületes-punkos No Sensitive Healing sodró témája (persze ez is csak max. Blink 182 és Offspring szintű "zúzás"), az utána következő The Final Strike minimál nyomorgása azonnal lerombol minden illúziót, hogy itt valami maradandó fog jönni. Pedig nagy örömömre még a magyar csodacsapatot, a Mom's Favourite-et is megidézték pár orrhangú hajlítással. A Valentine c. záró téma gameboyos szintetizátorhangjai pedig végképp betették a kiskaput.

Lehet, hogy ez a zene bizonyos körökben menőnek és bejövősnek számít, de (fenti két hasonlatomat összefűzve és így szinte allegóriává bővítve) a kis napközisek hiába építik meg tejbegrízből a Jurassic Parkot, az nem lesz ijesztő, és még a féllábú focista is szétrúgja. Bizony.