Shock!

Mi ez, Sanvoisen??? - ez volt az első reakcióm, amikor elindult a finn ötösfogat lemeze. Berobban a muzsika és az első pillanatban magával ragad: először a megdöbbenéstől nem tud mit szólni az ember, utána meg azért nem ocsúdik fel, mert a fejét kapkodja. Ugye valljuk be, egy tökismeretlen, vélhetőleg finn bandával szemben általában nem sok bizodalmunk van: ilyenkor ugyebár Strato-Helloween mezsgyén mozgó szélsebes-szimfonikus-epikus-megadallamos, jól összerakott, de hosszútávon unalmas zenét vár az ember.

Nos, erről szó sincs, a hangfalakból igényesen megfogalmazott, fogós dallamokkal fűszerezett prog-power muzsika árad, a már említett, jobb sorsra érdemes Sanvoisen és a Lethal nyomdokain. Ez már a második eset, amikor egy huszadvonalú finn csapat gondoskodik róla, hogy szégyelljem magam rokonaink metalzenei életével kapcsolatos előítéleteim miatt. Legutóbb a Tunnelvision Tomorrow c. lemezétől dobtam egy hátast (megint csak egy véletlen belehallgatás révén ismertem meg, mert nevük, logójuk, és hallatlanban tipikus finn metalnak vélt zenéjük révén eszembe nem jutott volna érdeklődni utánuk) - azok a srácok bámulatos érzékkel tették magukévá a misztikus prog-power súlyosabb oldalát, a Malpractice pedig a következő finn kedvenc prog vonalról.

Szóval, ez itt a dallamközpontúbb prog-power megközelítés Queensryche-módra abból az időből, amikor még nem volt Awake. Ennek az irányzatnak a csúcsa a Lethal klasszikus Programmed lemeze, de az igazság az, hogy mivel az efféle zenét általában nagyítóval is nehéz megtalálni, a Sanvoisenon kívül tényleg nem tudok egyéb párhuzamot vonni - remélem, ez és a jobbra fent látható pontszám már felkelti néhány fanatikus érdeklődését. Esetleg ha emlékszik valaki a Centaur nevű német prog csapatra, újabb támpontra lel.

Dallamvilágában a Magnitude 9 és a Vanden Plas sem lehet idegen a Malpractice tagjaitól, de ezek mégsem szerencsés hasonlatok, hiszen itt nincs malmsteenizmus, mint a M9 esetében; de domináns, vastag billentyű sem, ahogy azt Andy Kuntzék muzsikájában megszokhattuk. Mégis, meggyőződésem, hogy a finnek az összes fent említett zenekar komoly rajongói (plusz a Thresholdé is) - na nem mintha ez önmagában elég lenne az üdvösséghez, de mindenképpen előrébb viheti a zenészpalántát, ha ilyen zenék eljátszásának képességét tűzi ki maga elé célul. Nem az a lényeg, hogy annyian kíváncsiak legyenek rám, mint a Dreamre, QR-ra vagy épp a Fates-re; de amíg nem érzem azt, hogy hozzájuk, de legalábbis követőikhez hasonló szinten vagyok, addig ki sem jövök a próbateremből - a Malpractice tagjai így állhattak a témához. Igaz ugyan, hogy ez nem debütalbum (egy lemez már megjelent '98-ban, melyet két '96-os EP előzött meg), de kötve hiszem, hogy a korábbi cuccok hemzsegtek volna a gyerekbetegségektől.

Mika Uronen hangja elsősorban a Sanvoisen énekesét idézi, de van benne Corey Brown (M9, mostmár Balance Of Power is) meg talán egy kis Glyn Morgan (ex-Threshold, Mindfeed), úgyhogy az ének miatt sem nagyon érheti szó a ház elejét. Meg amúgy sem: elsőosztályú hangszeres teljesítmény (a dobos a Zonder-Portnoy iskola híve, állatul nyomja!), élvezetes (sanvoisenes!) hangzás, kiváló dallamok, remek szólók (semmi maszturbálás!) - felfelé kerekítek, részben azért is, mert nem győzök magamhoz térni a megdöbbenésből, hogy a Malpractice tulajdonképpen egy huszonhatodik "senki" zenekar szűkebb hazájában, és ilyen lemezt csinálnak...