Shock!

Olasz csapatról van szó, fent említett albumuk immár a harmadik a sorban - az ismertető eleje szerint. Mert a vége szerint a negyedik. Elárulom: teljesen mindegy. Mert ez az ajánló azt is állítja, hogy a banda rém modern. Hát... attól, hogy minden ízükben old school heavy zenét játszanak, akár még modernek is lehetnének. De cseppet sem azok.

A dobok elég laposan és lélektelenül szólnak, figyelemre méltó melódiákat pedig kutathatunk kedvünkre, úgysem lelünk. Bányászlámpával se. Az egészet tovább tetézi a banda dalnoka, aki "hosszú és fontos karrierjének legjobb teljesítményét nyújtja". Ami ezt a Folco Orlandini nevű fiút illeti, erősen kappanszerű, jellegtelen hangszínnel rendelkezik, teljesítményként pedig annyit tudok említeni, hogy időnként hosszasabban kitart egy-egy hangot. Nagyjából ennyi, amit tudni érdemes róla...

A klasszikus metal nóták önmagukban hallgathatóak - csak épp, mint említettem, legalább időnként érdemes lett volna némi beindulásra alkalmas, fülbemászó melódiát (vagy legalább brutál-súlyos trappot...) beléjük csempészni. Bármit, amitől az album végighallgatása után késztetést érez az ember, hogy legalább még egyszer nekiveselkedjen... Túlzás nélkül állíthatom: az öt zenész nagymestere eme kellemek elkerülésének. Folkos elemként időnként ugyan előszednek egy hegedűt és húznak-vonnak rajta párat (pl. az egyébként speed jellegű Lure of the Temptress-ben), de ez édeskevés a tetszési indexem feljavításához. Arról nem is beszélve, hogy a violin nem igazán illik ehhez a szikár, régies hangzású metalhoz. A nagy szamárszürkeségben igazán üdítő mélypontként szolgál (hehe) a Field of Heroes. Némi csordavokál, iszonytató sikolyeregetés, helyenként torzított ének, szaggatott ritmusok - mindez merőben hatástalanul. Kikalapálja a fülemből a dobhártyát a Bloody Mary. Az átlagosnál hosszabb Impossible Infinity percei alatt még az elvontkodással, távolba révedéssel, illetve a női ének bevetésével is megpróbálkoznak.
Jellegtelen, uncsi anyag. Nem látom benne sem a komponálási, sem az előadói tehetség megvillanásait.

Ha taljánokról van szó, álljon be inkább az esős időszak (Raintime) - mert ők tudnak valamit. Például első próbálkozásra toronymagasan jobbak, mint a Mesmerize negyedszerre. Vagy akárhanyadszorra. A pont akár több is lehetne, ha VAGY a nóták átlaga, VAGY az ének megkapóbb volna. De egyik sem az.