Reggel 10-kor is rendkívül ütős bulit nyomott idén nyáron a Morgana Lefay a Bang Your Head!!!-en, ami azért nem kis dolog. Tűző napsütésben, kevés ember előtt is helytálltak, ráadásul egyáltalán nem kommersz a zenéjük, még metal mércével mérve sem.
Ez a fajta nagyon zúzós, de mesteri szólókkal, király dallamokkal, és helyenként bizony panterás riffekkel felvértezett komplex power metal muzsika, amely időnként már-már a thrash határát súrolja, mindig is undeground volt, és az is marad még saját "osztályán" belül is. Pedig ha az átlag rocker csak egy kicsit is tovább látna az orránál, biztosan sikeresebb lehetne ez a "régi Savatage találkozik a Metallica-val" típusú zene. Sebaj, a stabil ML tábor így is megvan Európa-szerte, magam is a csapat, ha nem is fanatikusai, de szimpatizánsai közé tartozom jóideje. Igaz, néhány évig Lefay néven zenélt a tagság azon része, amely hű maradt az eredeti vonalhoz (már vagy 5 éve, hogy lemezt csináltak), de végülis sikerült visszaszerezni a nevet, így ezt a lemezt tulajdonképpen a ML visszatérő anyagának is tekinthetjük. Olyan is lett: ütős, odabaszós, dallamos, igényes - ha valaki netán elfeledkezett volna az utóbbi években arról, mit is várjon a bandától.
Mivel nincs meg a csapat összes lemeze, nem nagyon tudok párhuzamot vonni a korábbi anyagokkal, illetve azokkal, amelyeket ismerek, igen, de ezek alapján nekem egy icipicit egykaptafának tűnik, amit csinálnak. Ezért is nem lettem igazán nagy rajongójuk. Mégis, bármelyik lemezük kerül is elő, mindig bele tudok kapaszkodni a zenébe és szívesen hallgatom: a Grand Materia is nyugodtan körbejárhat egyszerre akár kétszer-háromszor, nem unok rá. Kellően változatosak a dalok, Charles Rytkönen hangja pedig állat: sokan hasonlítják őt a fiatal Jon Olivához (talán innen a Savatage párhuzam is, bár a ML zenéje azért jóval modernebb hangot üt meg), de a klasszikus szövegköpködők (Mustaine, Souza) munkássága is bizonyára hatott rá; mindezzel együtt pedig végtelenül dallamos is tud lenni, ha akar. Tulajdonképpen határvonalat képez a tiszta ének és a durvább vokalizálás között oly módon, hogy végig emészthető marad a klasszikus énekhangok kedvelői számára is. Az ilyen smirglis hangú fickókat meg mindig is bírtam.
Csaknem 60 perces a lemez, de még véletlenül sem tűnik elnyújtottnak, unalmasnak, de igazából sok okosságot nem lehet róla írni: egy kiforrott stílussal rendelkező, saját maga által kitaposott ösvényen haladó király svéd power metal csapat sokadik lemeze, a műfajt pedig kéretik eredeti jelentése szerint interpretálni, nem pedig a mai, power metalnak nevezett bandákra asszociálni!
Azt mondjuk sose fogom már megérteni, miért is nem lett soha sikeresebb a ML, mikor olyan fogós dalokat tudnak írni, mint a Hollow, az I Roam (ezeket a lemez beszerzése előtt csak a BYH-n hallottam, mégis megmaradtak bennem), vagy épp a zseniális Only Endless Time Remains - ez utóbbiban Rytkönen megmutatja, hogyan is kell érzelemmel fűtötten énekelni. Egyszóval, ha nem is forradalmasítja a heavy metalt az új ML lemez, az anyag, címéhez híven, valóban "grand"!
