Ha lassan is, de eljutott hozzám a brit illetőségű My Dying Bride A Line Of Deathless Kings című új korongja. Figyelmeztetek mindenkit, hogy aki világmegváltó új gondolatokat, különleges zenei megoldásokat vár tőlük, az sajnos csalódni kénytelen. A csapat szinte nem változott semmit, ha mégis, az csak a sokadik hallgatásra derül ki, és csak annak aki behatóbban ismeri eddigi munkájukat.
A felállásban lényeges változás nem történt, bár szomorú, hogy az alaptagnak számító Shaun Steels dobos egészségügyi problémái miatt nem sokkal az album kiadása után kénytelen volt megválni a csapattól, ennek következménye azonban arculatváltás biztosan nem lesz.
Felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a zenekar eddigi útja során minimális változtatásokkal tette elénk a depresszió újabb és újabb himnuszait, de ez a szemlélő elfelejti azt a tényt, hogy hosszú út vezetett a kezdeti hörgős death/doom időktől a hegedűvel és szintivel színesített időkön keresztül a ...34.788% Complete albumig, ami a maga nemében újszerű és zseniális volt, és még hosszabb út vezetett kicsit vissza a halvány szinti, ám annál erősebb gitártémákkal operáló jelenlegei korszakig. Ami szinte egyáltalán nem változott az idők során az a szövegek témája és minősége. Aaron Stainthorpe énekes továbbra is szállítja a halálról, az elmúlás fájdalmáról, a szerelemről és annak sötét oldaláról szóló szövegeit, melyek egyben komoly kétséget ébresztenek mentális épségéről is.
Biztos vagyok benne, hogy minden ember, zenefanatikus életében van legalább egy zenekar, amely csinálhat bármit, borzongással vegyes tisztelettel veszed kezedbe minden újabb albumukat, mert tudod, tévedésnek helye itt nincs. Ilyen zenekar az én életemben a My Dying Bride. Nem tudnék olyan dalt, olyan albumot mondani, amitől ne fogna el egyfajta hideg borzongás, éppen ezért elnézéseteket kérem, ha ez a kritika kicsit részrehajló lesz. Szigorú riffeléssel és halk énekkel indul a kifejező című To Remain Tombless, és már itt megfigyelhető, hogy a technikailag elég egyszerű zene és Aaron Stainthorpe szövegei, sajátos hangja, énektémái milyen szilárd egységet képeznek.
Nem ismerek még egy zenekart, ahol zeneileg ennyire egységes kiállást látnék, mondom ezt még akkor is, ha Aaron saját bevallása szerint a világon a legjobban a színpadra kiállni utál. Nem akarok belemászni a szövegek értelmezésébe, jobb szeretném, ha mindenki maga derítené fel azokat szövegkönyvvel a kezében, higgyétek el érdemes. Persze jókedvűen ennek neki se álljatok...
Nincs nagyon értelme dalokat kiemelni, hiszen ez egy nagyon erős anyag, de talán, ha mégis kellene, én kiállok a To Remain Tombless, az I Cannot Be Loved és a Thy Raven Wings mellett, fenntartva a véleményt, hogy a többi nóta is zseniális. Nem tudok szó nélkül elmenni a Thy Raven Wings mellett, mely hangzásra és hangulat szempontjából a Sear Me III-re hajaz, és valami hihetetlen hangulattal bír. Szövege a Halálról szól, hollószárnyakon szállva, és azon veszed észre magad, hogy újra és újra lejátszod. Ilyen egyszerű zenei alapokkal oly' kiválóan operálnak a hangulatfokozással, hogy ha egyszer meghallgattad, nem tudod kiverni a fejedből. Ez a dal a sok 10 pont közt is állócsillag. Szólnom kell még a hangzásról is, ami kissé nyersebb a megszokottnál, a dob is kissé halovány lett, de mégis elég erős ahhoz, hogy a kívánt érzelmeket maradéktalanul közvetítse.
Lehet hibáztatni a My Dying Bride-t sok mindenért, főleg talán azért, hogy sok újat nem mutattak az elmúlt album óta, de nekem az az érzésem, erre nincs is szükség, mert ha egy zenekar ilyen megbízhatóan magas színvonalat képes hozni több albumon keresztül, abba belekötni lehet, de nem érdemes. Sok a trónkövetelő, de én még egyikben sem érzek annyi erőt, hogy a csapat helyébe lépjen. Nincs kétség, ez az album mestermű, az értékelés ennek megfelelő.
