Shock!

Valószínűleg a GuilThee agya, Tóth Gábor megirigyelhette Devin Townsend hírhedt munkamániáját, mert az anyabandájának nem oly rég megjelent lemeze után máris itt van a veszprémi muzsikus/dalszerző szóló projektjének, vagy inkább stílusosan szólva agymenésének első fejezete. Aki ismeri a GuilThee-t, az tudhatja, hogy a veszprémi zenekar egy elég nehezen behatárolható, sajátságosan bizarr világban barangol már évek óta. Hasonló a helyzet a Nagaarummal is, ám az Űrerdő mégis egészen másként elborult.

Amolyan elektronikus / pszichedelikus / kísérleti zene ez, vagyis slágerességre, vagy hagyományos dalokra itt még véletlenül se számítsunk. A mintegy 56 perces anyagon található 11 tétel alapjai az elmúlt hét év során születtek meg, s ezeket az ötletkezdeményeket, nyers verziókat rántotta később gatyába Gábor. Mindez érződik is a dalok többségén, vagyis, hogy születésüket elsősorban nem a hagyományos dalszerzői folyamatok ihlették.

Ennek megfelelően a dalok nagy részében egy-egy témára hallhatunk variációkat, játszadozásokat különféle hangeffektekkel, s bizony emiatt nem is lehet az Űrerdőt úgy hallgatni, mint egy szokványos zenei albumot. Utazás ez inkább az elektronika nyújtotta lehetőségek világában, ahol csak az egyén kreativitása szabhatja a határokat. Azért akadnak itt egész formás, kerek dalok is, mint például a Tériszony, amelynek spirális, Vangelist idéző futamaitól valóban olyan érzése támadhat az embernek, mintha egy felhők fölé nyúló torony tetejéről tekintene alá, miközben forogna vele a világ. A Póküreg is ígéretes, ám itt túl sok minden történik egyszerre, s kissé kaotikussá is válik a végeredmény. Ennek ellentettje a Termelési Szünet, amely egy szintetizátoros tétel, s bár az egész kissé céltalannak tűnik, a második fele már egészen hatásos ambientbe úszik át.

Másik kiemelkedő darab a Mjölnir, egyszerre kísérteties és pszichedelikus, mint valami bizarr számítógépes játék zenéje. Azért Gábor mégse hazudtolja meg önmagát, s a végére bekerült némi gitárzúzás is 1068 bar címmel. Ebben a 10 perces darabban még vokálozik is a szerző, s talán ez a leginkább „giltis" dal a lemezről, a dobgép hangzása pedig meglepően élőre sikerült.

A néhány kiemelkedő, vagy inkább rendes dalt leszámítva az Űrerdő inkább megfelel mondjuk egy Pink Floyd könyv háttérzenéjének, mint szokványos zenének. Hallhatóan Gábor kellőképp kitapasztalta az elektronika és az effektek nyújtotta lehetőségeket, így egy esetleges következő Nagaarum lemezre már mindehhez csak az arányok megfelelő betartása, és kerek dalok szükségeltetnek, amivel a GuilThee-t alapul véve nem lesz gond.