Shock!

Néhány évvel ezelőtt valamelyik egybenyitott Yuk bulin sikerült elcsípnem az akkor még igencsak alakulófélben lévő Oneheadedman zenekart. A kissé egzaltált fazonnak tűnő gitároson kívül annyi maradt meg velük kapcsolatosan, hogy bár érdekes irányba indult el a banda, még közel sem nyújtják igazi, kiforrott stílussal rendelkező zenekar képét.

Aztán eltelt vagy két-három év, hozzám meg eljutott a 2009 végi Winter, Thunder, etc., a banda első albuma. Kifejezetten kíváncsi voltam, sikerült-e ígéretes kezdeményből fasza zenekarrá változniuk. Jelentem, a szürkécske kiskacsából büszke hattyú serdült az évek alatt, egyfejűék bemutatkozó korongja ugyanis szimplán a legjobb bemutatkozás, amit az utóbbi néhány évben magyar zenekartól hallottam.

Dalaik izgalmasak, sokszínűek, változatosak, komplexek, de tele vannak ragadós, kiváló dallamokkal, refrénekkel és fogós témákkal. Gyakorlatilag a metal adta kereteken belül minél szélesebb körből igyekszik meríteni a zenekar, így a Shine on Me mondhatni komplex death témával indítja a lemezt, de modern hangvételű középtempó (Sailing) épp úgy akad a lemezen, mint elvetemült progmetal (Daughters of 'Salem).

Az okosan meghangszerelt, kiváló dalok mellett a zenekar aduásza Markovits Lídia, aki kiemelkedően énekli végig az egész lemezt. Oly sok pályatársával ellentétben nála nyoma sincs a kislányosan vékony, gyenge megoldásoknak, hamis hangot pedig véletlenül sem találni a korongon. Ellenben, ha kell, a bársonyos megoldások mellett morózusabb, karcosabb témákra is képes, lásd pl. a Daughters of 'Salem torzított témáit. Egész egyszerűen élmény hallgatni, ahogy énekel, ráadásul mindezt akcentustól teljesen mentesen teszi, ami szintén ritka itthon.

Bár a lemez végig egyenletesen magas színvonalú, két kedvencemről muszáj pár szót szólnom: A The Substitute szomorkás alaptémával, és döngölős refrénnel arat, meg persze Lídia kiváló dallamaival, a Woth More Alive pedig spanyolos zenei hatásai miatt kiemelkedő, egyben a lemez legérdekesebb darabja is. Ebben egy fain, groove-os metal témát vált a spanyol énekkel és némi tikfával megbolondított, zenéjében is a bikafuttatás hazáját idéző középrész, hogy aztán egy igazán agybeteg, komplex téma zárja a dalt.

Annak ellenére, hogy elég komoly stílus- és hangulatkavalkád hallható a lemezen, összességében mégsem mondanám nehéz hallgatnivalónak a Winter, Thunder, etc.-t. A jó dalok és Lídia dallamai miatt szinte hallgattatja magát az anyag, így felületes hallgató éppúgy megtalálhatja vele a számításait, mint az, aki szeret zenei csemegék után kutakodva belemerülni a zenébe. Kiváló bemutatkozás!