Mindig elképeszt, mennyi jó zene jön Ausztrália partjai felől, talán a mindentől távol eső, egzotikus kontinens levegőjében keresendő a megoldás. Példának okáért elég megemlíteni Nick Cave, a Karnivool vagy akár az AC/DC munkásságát. Az instrumentális vonalat a pár éve feltűnt gitármágus Plini gyarapítja életigenlő, kengurukat is megugráltató zenéjével.
A Sunhead vérbeli ausztrál nyári hangulatot teremtő anyag. Plini elmondása alapján a Gojirának köszönheti a lemezcímet, ugyanis a gitáros a franciák legutóbbi, Magma című lemezének borítója láttán firkantotta le a sunhead szót, miközben épp saját anyagának keresett nevet. A gitáros a 2016-os Handmade Cities című lemez kiadása után kezdett dolgozni az EP-n. A szerzeményeket a zenész utóbbi években tett utazásai és az ennek kapcsán megismert új emberek és kultúrák ihlették. Ezek a tapasztalatok új szintre emelik az előadó zenéjét, még inkább a jazz felé fordulás érzékelhető a négyszámos minikorongon, azonban a plinis stílusjegyek is megmaradtak. A Sunhead így egy interkulturális találkozó a jazz, a progresszív rock/metal, illetve a djent között, amely letisztult hangzásával lenyűgözi a hallgatót.
A Kinddal könnyed, szellős, mégis intenzív indítást kapunk, de a dal ezzel együtt sem szorítja háttérbe a progos váltásokat. A Salt + Charcoalban a visszafogott kezdés után Chris Allison dobossal az élen a ritmusszekció a dolgok közepébe vágva szállítja a megszokott plinis ívet. Bonyolult ritmusvilága miatt nem adja meg magát könnyen a szerzemény, a dal második felében pedig alienek némi vokál is befigyel.
A Simon Grove fajsúlyos basszusgitározásával operáló Flâneur a leghosszabb darab az EP-n, a jazzhangulat fokozását John Waugh szaxofonos és Anomalie zongorajátéka is elősegíti. A francia szó bóklászó embert/figyelmes kószálót jelent, aki magába szívja a külvilágot, véráramát az utcák zaja keringeti. A Flâneur akár a zenész ars poeticája is lehetne, hiszen a dal minden mozzanatát áthatja a gitárosra oly jellemző ízlésesség és pozitív életszemlélet. A rövid sort záró Sunhead pedig valódi csemege a komplex ritmusok kedvelőinek.
A kereken húszperces anyag a pozitív politika mellett teszi le voksát, így dobva fel hangulatunkat bármikor, még az olyan zord évszakokban is, mint a mostani. A stílusok tengerében mindig egyre messzebb merészkedő Plini kifinomultsága már-már felháborító, izgatottan várom, mi lesz a következő lépése, remélhetőleg a jövőben sem riad vissza az ehhez hasonlóan izgalmas zenei megoldásoktól.
Hozzászólások