Kevés olyan megbízhatóan működő zenekar működik a klasszikus metal vonalon, mint a teuton Primal Fear. A Mat Sinner és Ralf Scheepers kettőse által vezetett power metal armada ugyanis 1997-es megalakulása óta megingathatatlanul megy előre, két-három évnél több sosem telik el nagylemezeik megjelenése között, mindemellett pedig még élő- és válogatásanyagra is futotta az erejükből. Tizennyolc év és tizenegy nagylemez nem rossz mérleg, ha pedig a csapat neve mellé olyan jelzők is illeszthetők, mint kompromisszummentes, tántoríthatatlan és elvhű, akkor nyilvánvaló, hogy a vaskalaposságra fogékony heavy metal színtéren jó eséllyel nagyra becsülik majd őket. Ralfék ugyanis mindössze egy ízben kalandoztak el kissé az induláskor belőtt iránytól, és mivel ezen próbálkozás nem sikerült túlzottan meggyőzőre, hamar vissza is tértek a már jól bejáratott formulához, a kitaposott ösvényt pedig azóta sem hagyták el.
Tulajdonképpen ide, a Primal Fear neve alá is szépen beilleszthetném a Brainstrom friss lemeze kapcsán a napokban megfogalmazott gondolataimat, rájuk ugyanis pontosan ugyanúgy illenek azon megállapítások, mint jelenleg velük együtt turnézó földijeikre. A Primal Fearre szintén markáns, saját hangzásvilágában mozogva, jól bejáratott panelek felhasználásával írja aktuális dalait, de ugyanúgy nem tudok rájuk haragudni emiatt, ahogy a Brainstormra sem: ez a Judas Priest-örökségből vastagon merítő, németesen sarkos power metal zene egyszerűen így is működik. Igaz, hogy minden témát hallhattunk már korábban a csapat megelőző lemezein, ez azonban számomra semmit sem von le a friss csokor élvezhetőségéből. Másképp fogalmazva: a power metal műfaj megújítását nem tőlük várom. Számomra tökéletesen elég, ha a kissé rideg, száraz hangzásba csomagolt power metal dalok ülnek, Ralf pedig tökéletes fritz-Halfordként a fejemet is lesüvölti.
Márpedig mindezt szerencsére ismét megkapom, méghozzá a többi Primal Fear-kellékkel együtt: ahogy mestereiknek, úgy nekik is időről időre születnek rockosabb dalaik (most például a Bullets & Tears ilyen), ahogy balladáik is (The Sky is Burning), ezek pedig elengedhetetlen velejárói egy-egy új anyagnak. Mindezek mellett a főszerep továbbra is az ökölrázós heavy metal alapvetéseké (mint a címadó, The Devil in Me vagy az In Metal We Trust) és a gyors power metal-himnuszoké (At War With The World vagy Constant Heart). Mindezek mellé pedig ráadásként megkapjuk a 11 perces We Walk Without Feart is, amely a zenekar történetének leghosszabb eposza. Egy szó, mint száz, a teuton ötös sokadszorra is leszállította ugyanazt a lemezt, de szerencsére változatlan minőségben. Persze simán el tudom fogadni, ha valaki megelégszik az első két-három nagylemezükkel, a magam részéről azonban mindig vevő vagyok egy újabb verzióra.
A Primal Fear február 21-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik a Brainstorm és a Striker társaságában. További részletek itt.
Hozzászólások