Shock!

Szaggató riffel és fifikás dobtémákkal indul a számomra az ismeretlenségből előbukkant Prototype anyaga, és már 10 másodperc után éreztem, hogy nagyon is nekem való a lemez. Már az elején feltűnő, hogy a hangzás csontszáraz, furcsa, de nem kellemetlen.

A pergő kedvesen üres, de azért annyira nem súlyos a helyzet, mint az utolsó Metallicán, inkább olyan mintha a dobos mellett ülnénk a feljátszó szobában. Lenne is ott mit figyelni: Pat Magrath inkább otthon érzi magát az atipikus ritmusképletekben mint a 2/4-ben, és a tamokat, cineket is sajátosan kezeli. Illetve most már csak kezelte, hiszen a lemez 2002-es felvétele óta Sam Aliano váltotta őt a bőrök mögött. Nem új darab tehát a Trinity, de érdemes róla még így retrospektíve is megemlékezni, meg hát a remények szerint már a kanyarban az új lemez. Visszatérve a nyitó Live a Lie-ra: A Kragen Lum/Vince LeValois gitárospáros az első verze refrén-kör után máris beszáll egy hosszabb instrumentális részbe, a szólót egy tördelt túrás követi majd egy jó kis Dreames kiállás jön, itt még egy tipikus beszélőember bejátszás is bejött, ezen azért elmosolyodtam. LeValois ebben a számban viszonylag magas fekvésben énekel, nem túl erőteljesen de nem is rosszul.

A második Pure gyakorlatilag egy akusztikus Bedlam átirattal indul, és utána sem távolodik el a magyar space-thrash csoda világától. A harmadik Utopia egy elszállós de tempós instrumentális tétel, kicsit egy bőgőmentesített Gordian Knotra emlékeztet. A Trinity egy himnikus tétel és a refrén szinte megszólalásig Stonehenge, különösen a vokálok. Egyébként is: a riffek és a chorusos, tiszta részek váltakozása nagyon emlékeztet Bóta Balázsékra. A finomabb leállásoknál még a Sieges Even és a Cynic neve is beugorhat, de azért a Prototype mindig két lábbal a földön marad, borultságban, komplexitásban láthatóan nem akar versenyezni az említett csodacsapatokkal. Az ismét csak Gordian Knotos alap és a kimért szólótéma meghúzza a Trinity közepét, hogy aztán a felső gitárszólam finoman leszálljon a visszafogottabb tempójú effektezett bontások fölé.

A Shine egy nyugodt tempóban előrehaladó riffre épül, a kései Chuck Schuldiner stílusában, és még a refrént megtámogató dallamos gitárbetét is beférne egy megszelídített Death számba. A mindössze két perces, furcsa By Breeze ellenben tiszta harmadik lemezes Atheist, és lehetne folytatni, de az ilyen okoskodásokat célszerű itt befejezni. Írhatjuk ugyanis egymás után ezeket a zenekarokat, amely alapján akár arra is lehetne következtetni, hogy a Prototype egy kópiazenekar, pedig ez nagyon messze áll a valóságtól. Épp ellenkezőleg, a Los Angeles-i srácok nagyon ügyesen gyúrják megjegyezhető dalokká a hatásaikat, ami legközelebb egy teltebb hangzással és kidolgozottabb énektémákkal a progpower színtéren akár komoly áttörést is eredményezhet. Valami olyat, mint amilyet a 2004-es Into Eternity vagy néhány éve a Zero Hourtól a Towers of Avarice hozott. (Néhány nagylemezes mp3 mellett Rush, Metallica és King Diamond feldolgozások is letölthetőek a csapat honlapjáról.