Sorra jelentetik meg "bondzsoviék" a szólólemezeket. Most épp Richie Sambora adta ki második önálló albumát, melyen a stílus nem túl sokat változott az első óta, olyan rádióbarát "ámerikás" dalok sorjáznak rajta, pont 12 db. Egy ilyen lemez arra jó, ha az ember egy kietlen országúton autózik, a pusztán és néhány fán kívül nem sokat lát, valami szóljon, hogy ne aludjon el. (Bár...)
|
megjelenés:
1998 |
|
kiadó:
Mercury / Polygram |
|
pontszám:
6 /10 Szerinted hány pont?
|
Szépen sorjáznak a szép (nagyrészt) akusztikus, középtempós, balladás, kicsit bues-os dalocskák, semmi izgalom, semmi pezsgés, sehol egy igazán ízes szóló, amibe bele tudnék kapaszkodni, sehol egy dal, ami megmarad bennem Kivételt képez ez alól a Who I Am c. nóta, mely nem azért tetszik, mert ez rockosabb darab, hanem mert itt van ÉLET! És végre szabadjára ereszti az ujjait is Sambora. Bárcsak a többi nóta is hasonló érzéseket váltana ki belőlem!
Amúgy nem egy rossz lemez, el lehet azért hallgatni, csak olyan kiszámítható. Pedig szép hangja van Samborának, gitározni meg tényleg tud, a dalok is kiválóan hangszereltek (hiába no, a profizmus), csodálatosan szólnak a gitárok, csak valahogy egy ilyen kaliberű gitárostól én nem egy olyan albumot vártam, amire van odaát egy Bruce Springsteen is, akitől ez legalább hiteles.
