Shock!

Még emlékszem azokra az időkre, amikor a dán Royal Hunt neve legfeljebb ha a japán piacon okozott izgalmakat, az öreg kontinensen a kutya sem ismerte őket. Nekem anno az azóta kihalt Wackond 'zine főmunkatársai mutatták meg az akkor aktuális Moving Target albumot (amelyen tudvalevőleg már a zseniális D.C. Cooper énekelt), kisvártatva pedig a Paradoxot is megízlelhettem.

D.C.-t ezután a szintén óriási hanggal megáldott John West váltotta a mikrofon mögött, a továbbiakra is biztosítva a megszokott magas színvonalat, miközben a csapat szépen bejátszotta magát a köztudatba. A zenei alapreceptet ugyanakkor nem befolyásolta az énekescsere: az orosz származású billentyűs/dalszerző, André Andersen megállás nélkül, vulkánként ontja magából az ötleteket és 2001-ben alighanem az eddigi legmonumentálisabb vállalkozásba kezdett a Királyi Vadászattal. Így született meg a Bradbury-féle Marsbéli krónikákra épülő konceptalbum, a The Mission.

Kezdjük talán magával a témaválasztással. Itt dől meg ismét az az ostoba nézet, hogy a hard rock bandák csak afféle alibi-szövegeket tudnak írni ilyen-olyan életérzésekről, szerelemről stb. Gondolkodjunk csak el azon, mi történhet, ha új civilizáció létezésére derül fény a Földön túl. Ha abból indulunk ki, ami a múlt nagy földrajzi felfedezéseit követte... Azt már tényleg csak halkan teszem hozzá, hogy a sztori a 21. század kezdetén játszódik! Na ennyit erről, térjünk át a zenére. Talán meglepő, de ezúttal nem az utóbbi két korong terjengősebb, progresszív ízeket sem nélkülöző dalszerkezetei jellemzők, bár a legtöbb dal így is bőven öt perc fölött jár. Ezzel együtt újra előtérbe került az a direktebb, tempósabb és változatlanul billentyűközpontú felfogás, amely még a D.C. előtti korszakban volt megfigyelhető. Viszont majdnem az összes nótát rövidebb instrumentális betét, hangjáték vezeti be, az eseménysor folytonosságát fenntartandó.

Mondani se kell, André továbbra is korlátlan úr a dalszerzésben és szokás szerint a billentyűk mögött is rendre elengedi magát, mint Al Bundy az angolvécén. A produceri munka szintén az ő reszortja volt és túl azon, hogy ilyen sokszínűen még nem szóltak a hangszerei, egészében véve is a legmodernebb hangzású Royal Hunt album került ki a keze alól. A gitár szerepét ugyanakkor markánsabbnak érzem a megszokottnál, Jacob Kjaer riffjei adják a kellő dögöt a muzsikának és szólói, a szintivel vívott "párharcai" is hatásosan ellenpontozzák André játékát. Glenn Hughes talán legkiválóbb tanítványa, John West most is maximálisan kihasználja adottságait. Hangterjedelme és dallamok iránti affinitása újabb fontos összetevője a zenekar hangzásának, jóllehet éppen az énektémákban mutatkozik a legkevesebb újítás a mostani lemezen. De még e kevésbé örvendetes tény ellenére is nagy műgonddal készült, kiváló munka a The Mission, amelyről pl. a beindulós, kemény Surrender és Total Recall vagy a monumentális Judgement Day már felzárkózott a Royal Hunt-életmű legjavához.