Shock!

Az előző RPWL lemez a kellemes hallgatnivalók közé sorolódott nálam, de annyira nem ragadott meg, hogy folyton ott legyen a kezem ügyében a cd. A mostani valahogy jobban belopta magát a szívembe, bár még mindig olyan a zenekar, mintha a Pink Floyd valamiféle modernizált hibridje lenne néha.

A nyitó Sleep című dal viszont olyan finom lüktetős, magával ragadó dal, slide gitárral helyenként, amitől olvadozni kezdett a jégszívem. Kicsit az énekes túlságosan németes akcentusa zavar engem, az ilyen énekcentrikus zenéknél, ahol ráadásul nagyon az előtérbe keverték a vokált, nem a legjobb, ha valaki ennyire kockásan angolos. A harmadik nótánál (Everything Was Not Enough) kicsit átmennek túl lightos zenébe, zongoraszó és Beatles-utánérzés, ez annyira nem az én világom, és sajnos nyolc percig el is húzzák mindezt. A negyedik dallal (Roses) visszamodernülnek gyorsan, már a kicsit space-es szintihangokkal és itt egy karcosabb hangot hallhatunk, Ray Wilson vendégénekel (akit talán a Genesis miatt lehet ismerni leginkább). Rádióbarát, de nagyon rendben van minden szempontból.

Az ötödik szám (Lights) lírai, akusztikusgitározós, kicsit korán jött, a lemez végén jobban mutatott volna, kicsit leülteti a hangulatot. Nem rossz, csak az előző után kicsit lapos, bár a végefelé a szintiszóló némelyest feldobja a hangulatát. Annak ellenére, hogy előfordulnak a zenében szinti- meg olykor gitárszólók, nem ez a lényeg, noha ezzel persze adnak némi progos ízt a világuknak. A hatos tétel (Sea-nature) szólói például ezt támasztják alá, de ettől még a dal hangulata nem vész el, főleg mert olyan fura szintihangokat használnak néha, amit sajnos nem sokan.

A hetedik nóta (Day On My Pillow) ismét egy lightosabb darab - mintha minden másodiknál ügyeltek volna, hogy túlságosan fel ne hevüljenek a hallgatók, vagy csak simán rádióbarátra akarták készíteni ezt is. Igazából jól áll ez nekik: nem lesz túl nyálas az összkép, sem túl simulékony. A nyolcadik (World Through My Eyes) a leghosszabb dal és simán az űrbe repített az elején a space hangokkal, nagyon halványan a The Gathering How To... lemezén vannak hasonló elszállt dolgok. Bár itt más a zenei körítés, de picit mégis kapcsolódik a kettő egymáshoz mégis. Meg itt elutaztatnak Indiába, tabla meg szitár meg mindenféle jóság, amitől simán kígyóbűvölőnek érezhetjük magunkat vagy maharadzsának vagy csak simán szent tehénnek. Tíz pontos nóta, főleg mivel az első dal lüktetése is visszatért ide ügyesen.

Jó néhány RPWL szerzemény nagyon beütött nálam, néhánnyal meg nem tudtam mit kezdeni, mármint tetszik, de kicsit hullámzónak érzem a hangulati színvonalat. Összességében pozitív a mérleg mindenképpen, bár talán kevesebb lírainak jobban örültem volna. Mindettől eltekintve szívesen megnézném őket koncerten, noha nem hinném, hogy 10-20 embernél több ember ismerné őket nálunk. Sajnos.