Shock!

Brühü... Bár arról áradozhatnék, hogy megérte a várakozás, mert Rokkant Rolf végre lenyűtte komikus csákóját, mentéjét és visszatért a földre! Erről sajna szó sincs. Amint megpillantottam a CD füzet fotóin Kasparek urat, először nem tudtam eldönteni, zokogjak-e vagy inkább reményvesztetten lőjem magam hátba...

A zagyvalék gázosabb, mint egy elmeroggyant szappanopera: egy kép uniformisban, nyakig aranyzsinórban, egy Arábiai Lawrence-ként, fehér kisabrosszal a fején, végül egy cilinderben, klakkban-frakkban. Ráadásul a borító is igénytelen. Hol van már az Under Jolly Roger és a Black Hand Inn ideje?!...

Örülnék, ha a nóták legalább feleannyira változatosak lennének, mint Rolf-Lawrence-János vitézünk arcai. Ez azonban hiánylik ám rendesen... A dalok a lapostetveknél is laposabbak és uncsibbak. Első ízben a Siberian Winter alatt tértem magamhoz szolid hortyogásomból (5. nóta!!!), aztán tüstént rájöttem, hogy Kasparek-Kukorica úr ezt a ruszki témát már állatira elsütötte (pl. War and Peace). Sebaj, itt legalább a tempó felpörög egy kicsit... Meg ennek legalább van VALAMILYEN jellege. A többiről még csak ezt sem állíthatom.

Mélán kellett tudomásul vennem: ismét beültem egy történelemórára. Aztán kötelező mód felbukkannak Kalózék - micsoda eredeti ötlet! Ennél az is felvillanyozóbb lenne, ha arról énekelne, hogy a nagymamzel otthon kuporog a sámlin és fuszekliket stoppol... A sorban fellelhető egy Unation című döbbenet is, ami afféle himnusznak, közönség-énekeltető szerzeménynek képzelődhetett el, de oly rossz lett, hogy ujjam reszketegen tapad a távirányító "következő dal" gombjára. Nem mintha a Doctor Horror üdítőbb lenne. Mert ez tényleg horror, kétségtelen.

A dob időnként nagyon furi hangokat ereget magából. A borító szerint hús-vér ütős teszi a dolgát - ami lehet, hogy igaz, ám a pergő hangzásától olykor hajhullás jön rám (pl. Detonator, Unation, stb.). Fémíz helyett kissé elektronikus zamata van, de végül is inkább ilyen legyen, mint tompa puffogás...

Mielőtt bárki meggyanúsítana: nagy germán metal fan vagyok. Van legalább tíz Running Wild albumom, s a régieket mind kívülről fújom. De ez akkor is hervasztó. A fene várta Rolftól, hogy újítson, modernizáljon, felzárkózzon! Én aztán nem! Amire titkon vágytam, csupán néhány olyan kaliberű dal lett volna, mint a Tortuga Bay, a Billy the Kid vagy a Riding the Storm. Ha csak három effélét találtam volna színvonalilag, már azt mondanám: azért van még némi szufla az öreg harcosban. Azt hiszem, most gyorsan előkeresem a Death or Glory anyagot és valóban ejtek néhány könnycseppet a régi, színvonalas idők emlékére.

Hamarosan saját szájúlag kérdezhetem meg Rolfot, mit vél erről a korongról. Előre félek: amilyen kis elvetemült, neki még ez is tetszeni fog...