Shock!

Tán akadnak páran, akiknek rémlik a szomorkás történet, amelyről e svéd csapat előző albuma kapcsán írtam. A srácok leszerződtek egy talján kiadóhoz, amely aztán soha nem adta ki a bemutatkozó anyagukat, így néhány évnyi ideges körömrágás és téblábolás után hátat fordítottak nekik: s lőn csoda. A Sabaton azóta már második anyagát dobta piacra.

Az előző korong, mely a Primo Victoria nevet viselte, óriási meglepetést és örömet okozott számomra hatalmas himuszaival, dögös dallamhegyeivel, illetve énekesük, a mega-ráspolyos hangú Joakim Brodén Chris Boltendahlt megszégyenítő teljesítményével.

Az Attero Dominatus meglepő nyugival kezd – azt is mondhatnám, bő nyolc percen keresztül gatyáznak a fiúk csigatempóban és vajmi kevés érdemlegessel rukkolnak elő. A másodikként megdörrenő nóta aztán végre lendületet, és a már jól ismert, vaskosan felröfögő hangulatot szállítja. A háborús témák iránt elkötelezett fiúk ezúttal sem fukarkodnak a melódiákkal. A honlapjukról leszedett dalcímekkel azért vagyok gondban, mert szerintem nem a tényleges sorrendet rakták fel, hanem valamiféle tervezetet, ezért kissé nehézkes az azonosításuk, hiába fülelem a szövegeket ezerrel. Véleményem szerint a harmadik nótájuk a címadó, nem pedig az első... Legalábbis ebben a sodró lendületű, Primo Victoria-méretű dallamgigásszal megtámogatott szerzeményben ismételgetik rogyásig az Attero Dominatus kifejezést... Az ötödikként feltüntetett We Burn pedig nálam a negyedik, de már fel se veszem. A lírai hegedűszóval indító Angels Calling visszavesz ugyan a sebességből, ám így is tartja a remek hangulatot. A katonásan menetelő, dinamikus dalok sorát a Back in Controll folytatja, a sort pedig a lendületes Nuclear Attack zárja.

Az első albummal összevetve az Attero Dominatus a világon semmi újat nem hoz a palettára, ami okozhat némi csalódást azoknak, akik azt remélték, a Sabaton legénysége valaminő világváltást tervezett erre az évre. Engem inkább az tör le kicsit, hogy ezúttal nem leltem akkora ászokat, mint amilyen az első albumon felcsendülő Wolfpack, vagy a bulizós-pörgős Metal Machine volt. Az Attero Dominatus nagyjából hű másolata a Primo Victoriának, nem továbbfejlesztése. Új ötleteket egyáltalán nem lelek a nótákban, csupán a már jól bevált sémákat nyomatják folyamatosan. Ezért a pontszám kicsit szerényebb, mint előző alkalommal...

Ha az égiek is úgy akarják, a svéd közlegényekhez élőben is szerencsénk lehet a Therion / Grave Digger turnén. Élményhegy várható!