Sabaton = háború. Alaptézis, koncepció, ez alól egy lemezük sem lehet kivétel, így a The War To End All Wars sem. Más kérdés, hogy az időzítés ezúttal egy háborús tematikájú albumhoz picit szerencsétlennek hathat így, az orosz-ukrán háború árnyékában, de hát az ottani események mindettől függetlenek, a csapat pedig soha nem dicsőített semminemű pusztítást, ahogy azt most külön is igyekeztek az előzetes promo során megerősíteni. Szerencséjükre, és a világ szerencsétlenségére annyi ilyen helyzet volt és van, hogy egy efféle tematikában utazó zenekar kábé sohanapján fog kifogyni a témákból.
Az elején érdemes tisztázni: nyilvánvaló, hogy Joakim Brodénék mára stabilan beálltak egy következetes és kiszámítható rutinra. Néhány évente kihoznak egy-egy hasonszőrű, de hatásos albumot, ahol ugyan úgy érzed, minden hallottál már, ha más szöveggel is, ennek ellenére újra és újra élvezetessé tudják formálni az egészet. Akit ez a fajta kiszámíthatóság nem üldöz le a térképről, és barátja az efféle heroikus, himnikus heavy metalnak, ezúttal is maximálisan kiszolgáltnak fogja érezni magát.
A Sabaton egyébiránt albumról albumra valamelyest még taníthat is, aki picit is érdeklődik a történelem iránt, akár miattuk is utána áshat, kutathat egyes korábbi eseményeknek. Nyilván nem ez a fő mozgatórugó, egy zenekar mégiscsak a szórakoztatásról szól alapvetően, attól sikeres, ugyanakkor tényleg úgy gondolom, van ennek értékes része is. Csak a mostani dalok kapcsán, tegye fel a kezét, aki legalább hellyel-közzel képben volt az például az ysteri csatával, vagy mondjuk Adrian Carton de Wirat, a félszemű, sok háborút megjárt hős történetével!
Mit is takar mindez a gyakorlatban? Nos, az album kezdése azonnal bevágja az embert a lövészárokba a Stormtroopersszel. A nyitás tökéletes irányba állítás mindahhoz, amit fentebb írtam: fülbemászó power-heavy téma, futólag még neoklasszikus virgázásokkal is, amiben a Sabaton „énekstílusok" közül Joakim kapásból talán a számomra leginkább kedveset lövi el. A vastag kórusok már csak ráerősítenek minderre. A Killable Soldier szintén ezt a struktúrát követi, még ha talán nagyívűbben is. A komótosabb Dreadnought a korai idők baljósabb hangulatú pillanatait idézi meg, a Valley Of Deathnek meg a legepikusabb pillanat titulus osztható, még azzal együtt is, hogy itt szinte US power ízű riffelgetés hallik ki a témák közül.
Balladás vonalon még kétfrontos támadás jut a Soldier Of Heaven és a Christmas Truce képében. Előbbi a '80-as éveket idéző, synthwave-ízű hangulati belépőjével okoz finom meglepetést, utóbbi arra jó példa, hogy az alapvetően bánattal, halállal és pusztítással ölelkező tematika is dobhat fel pozitív üzenetet, túl azon persze, hogy a dalok itt eredendően is az önzetlen áldozatvállalásról, kitartásról és bátorságról szólnak. Ez mégis más: az az 1914-es váratlan fegyverszünet a téma, aminél a brit és német katonák előjöttek a lövészárkokból, és énekelve, ajándékokat adva ünnepelték meg a karácsonyt. Az album talán legmasszívabb refrénjét felmutató Race To The Sea is kiemelendő még. Kompakt, középtempós Sabaton-sláger stratégiailag elhelyezett szótagolású énekkel, meglepne, ha nem szerepelne a turnéprogramban.
Aki nem elfogult, annál azért ez a lemez sem fogja megugrani a saját klasszikusaikat, de ezzel együtt is az életmű egyik erősebb pontja. Nálam kapásból jobbat ment, mint a The Great War legutóbb.
Hozzászólások