Shock!

A Saxon az Unleash the Beast lemez óta nem képes hibázni! Akármit tettek le az asztalra, az mind maximális teljesítmény volt, lett légyen szó akár a Metalhead súlyos, modernebb hangvételéről, vagy a Killing Ground lemez könnyed változatosságáról. A 2004-es év is hozott új lemezt és szerencsére a jó széria folytatódik, sőt, meg merem kockáztatni, hogy a Lionheart tényleg minden idők egyik legjobb Saxon korongja!

Rögtön a nyitó Witchfinder General belezúz a betonba, gyors, húzós riffelésével, melyet Jörg Michael remek dobjátéka támaszt alá, Biff pedig olyan sikolyokat hoz, hogy csak pislogok, korábban ugyanis nem igazán volt rá jellemző az ilyesmi! A dal közepén hallható kis basszus rész pedig kifejezetten ötletes, korszerű megoldás. A második Man or Machine egy hagyományos Saxon darab, döngölős, középtempós téma, a klasszikus lemezek hangulatát árasztva, szép ívű gitárszólóval fűszerezve, amit a misztikus átkötő, The Return követ, majd elérkezünk a címadóhoz, a több mint hatperces Lionhearthoz.

Végig váltakoznak a lassú, szinte már lírainak mondható részek a gyors tempókkal és az egész nóta tele van igazi finomságokkal! Biff ráadásul úgy adja elő, hogy szinte látom magam előtt az egész sztorit! Érdemes odafigyelve hallgatni, a lemez egyik legjobbja! Békésen, szomorkás hangokkal indul a Beyond the Grave, hogy aztán egy fasza kis riffet kapjunk az arcunkba, mely időről időre vissza is tér, a refrén pedig igazi, védjegyzett Biff Byford. Ebben a nótában is van kis meglepetés, méghozzá a középrészen. Egyszer csak elhalkul a muzsika, csak Biffet halljuk, majd jön a fájdalmas gitárszóló...zseniális! Hatodikként érkezik a Justice és újra a lovak közé csapunk, szinte már thrashesnek mondható riff és sikítozós refrén, más nem is kell a boldogságomhoz! Folytatódik a szigor a To Live by the Sworddel is. Jörg le sem száll a duplázóról, az egész dal hihetetlen lendülettel söpör át a hallgatón, olyan energia van benne, ami sok fiatal bandának becsületére válna. Újabb átkötő, ezúttal akusztikusan, majd jön az English Man O War, ami a rock and rollos Saxon vonalat viszi tovább, valahogy úgy, ahogy azt annak idején a Princess of the Night is tette. Az utolsó előtti Searching for Atlantis a sötétebb Metalhead lemezt juttatja eszembe, majd a záró Flying on the Edge vidámabb hangulata pörget fel utoljára.

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Jörg Michaellel megerősödött Saxon igencsak magasra tette a mércét. A kortárs zenekaroknak - ideértve a Judas Priest nevű legendát is - nagyon fel kell kötni azt a bizonyos gatyát! Remélhetőleg, Strato újjáalakulás ide vagy oda, Jörg mester itt is tag marad és akkor még sok ilyen színvonalú anyagot szállít le a csapat! Ez ugyanis egy százszázalékos lemez, a pontszám mi más is lehetne, mint 10.