Bár a lemezcím alapján az ember rögtön a "Sárkány évére" meg hasonlókra asszociál, a kínai naptárban valószínűleg nem szerepel ilyen, hogy a "Boszorkány éve". A metal időszámítás szerint azonban 2004 mindenképpen kedvez a vasorrú bábának, hiszen a rendkívül kultikus nevet viselő, Jack Frost által vezetett power metal csapat megint csinált egy nagyon állat power metal lemezt!
Jackről persze régóta lehet tudni, hogy kiváló zenész és remek dalszerző - saját bandájában legalábbis, mert pl. amit Speeed néven a volt annihilatorosokkal összehozott, az nemes egyszerűséggel pocsék, és Kiss Gábor szakíró kolléga szerint a Bronx Casket Co. is nagyon rossz. Az első két Seven Witches lemez igazi underground gyöngyszem a gyilkos torkú Bobby Lucasszal a mikrofonnál (még egy király metal énekes, aki valószínűleg örökre elkallódik!), majd jött Wade Black, aki felsüvöltötte a harmadik albumot (ez nekem annyira nem tetszik, főleg a hangzása nem, de korrekt anyag) és amikor James Rivera is beállt a csatasorba, megszületett a legütősebb felállás és elkészült a legjobb Witches anyag, a tavalyi Passage To The Other Side. Most meg alig egy évvel később itt az új lemez és nem kevésbé szaggatja le a fejemet!
Rivera-ról már ömlengtem egy sort a Distant Thunder lemezismertetőben, ezt nem kívánom megismételni, de az tény, hogy aki nem mondja azt a Metal Asylum halfordos sikolyaira, hogy "b*meg, ez állat!", az egyszerűen reménytelen eset. Ez a nóta tényleg úgy megdörren nyitószámként, hogy csak nézek, ráadásul a szövege is kultikus: metal bandák neveiből, dalcímeiből rakták össze - nem új dolog ez, nem is valami eredeti (az ötletet az Ossiantól lopták, hehe!), de megdobban tőle a fémszív (ez ugyan hányingerkeltető giccsnek hangzik, de hát ha egyszer tényleg így van...) Ezt követően pedig minden egyes hallgatáskor együtt sikítjuk Rivera-val a refrént. Zseniális! A címadó dal kicsit visszavesz a lendületből (persze iszonyat jó nóta), de csak annyit, hogy rákészülhessünk a Fires Belowra, ami nem kevés Rapid Fire hatást hordoz magán.
Komolyan, szinte teljesen feleslegesnek érzem azt magyarázni, hogy mitől annyira jó ez a zene, mert ha valaki nem annyira mászott bele a US power muzsikába, az tényleg csak egy halom klisét, ismerős riffet, tempót hallhat (a már említett reménytelen esetek, hehe); europower fanok számára pedig talán túl horzsoló, sodró, brutális lehet a muzsika, nincsenek meg a himnikus kórusok, bár akinek mondjuk bejön a Nailed To The Wheel az Edguytól és érdekelné, milyen lehet egy egész lemeznyi nóta olyasmi megközelítésben, az itt megtalálja, amit keres. Az If You Were Godban mondjuk van némi európai metalos feeling, hard rockos lazaság is (ez egy slágeresebb darab, kicsit ki is lóg a lemezről), és amolyan power lírai-féleség is akad a felettébb hangulatos Can't Find My Way képében. Aztán jön a csapat sok szempontból eddigi legnagyobb dobása, a 8 tételes Jakob dalfüzér (nevezzük "oktológiának"?), amiről, azon kívül, hogy nevezett személy története, pontosan nem tudom, miről szól, de az átvezető kis hangjátékok alapján rendkívül misztikus történetet sejtek a háttérben. De amúgy is neki fogok ülni a szövegeknek valamikor, mert a Metal Asylumból nem minden nevet/címet értek meg hallgatás közben. Az mondjuk szimpatikus, hogy nem fárasztják az embert 60-70 percen át egy erőltetett koncepcióval, na nem mintha bármi bajom lenne a konceptlemezekkel, sőt, de azért tudjuk, hogy nem mindig sikerülnek jól az efféle próbálkozások. A 8 tétel amúgy 4 hangulatfestő közjátékból, 3 gyilkos power nótából és egy lírai átvezetőből áll, nincs tehát eltúlozva a "művészkedés".
Veszélyes dolog minden évben lemezt kiadni, de a Seven Witches eddig elég jól nyomja. Itt nyoma sincs fáradtságnak, fásultságnak, Rivera-val erősebb a banda, mint valaha. Kiss Gábor barátom talán kissé elhamarkodottan fogalmazott, amikor a Distant Thunder anyagát az év legjobb power metal lemezének nevezte, a Year Of The Witch-csel ugyanis osztozkodnia kell a Welcome To The Endnek, ez minden hallgatáskor egyre nyilvánvalóbbá válik számomra. Nem kell tehát szomorkodni azon, hogy a Metal Church még nem talált teljesen korai önmagára és hogy Tirelli mester dallami kissé megkoptak a Messiah's Kiss-ben. Ehelyett inkább mindenki írasson beutalót magatoknak a Metal Asylumba!
