André Matosék csapatának, amint az látható, nevet kellett módosítania. Persze radikális váltásról szó nincs, egyszerűen hozzácsaptak plusz egy "a" betűt a névhez és a másik Shaman zenekar (akárki legyen is az, gondolom, nem a magyar Sámánról van szó, hehe) ügyvédje megnyugodhat.
Ami a zenét illeti, ott már más a helyzet, nem intézhetjük el ilyen egyszerűen a dolgot: ezen a téren bizony alapos fazonigazításon ment át a banda. Rájöttek a srácok, hogy a kitaposott úton továbbra is sikeresen dolgozó Angra mellett semmi szükség még egy teljesen ugyanolyan zenei világú bandára, még ha három őstag van is benne. A másik oka a változásnak az lehet (talán pont ezért a "reason" cím is), hogy Matos-ék számára sem lehet egy túl nagy kihívás leszállítani egy Ritual 2-t, rutinból dolgozni pedig nyilván nem akartak. Tehát ezt a lemezt senkivel sem az Angra-múlt miatt akarják megvetetni - kérdés, mennyire lesz nyitott az angrások tábora erre a direktebb, súlyosabb hangvételű muzsikára. Szerintem abszolút, Brazíliában legalábbis tuti, de nem féltem Matos-ékat a japán és európai rajongóktól sem.
Szóval, a kulcsszó: súlyosodás! Sehol egy ikerharmónia, egy nagyívű kórus, egy helloweenes száguldás; ha már Helloween, akkor inkább a Dark Ride stílusa ugorhat be a Tökfejek kései korszakát is kedvelő, nyitottabb metalosoknak. A szimfonikus és latino elemeket mondjuk nem száműzték a zenéből, de azok is sokkal diszkrétebben szólnak, mégis rendkívül ízlésesen sikerült őket itt-ott elhelyezni (pl. In The Night, ill. Rough Stone). Közhelyesen hangzik, de a Shaaman úgy tudott változni, hogy közben megőrizte legfőbb erényeit: az alapos bekeményedés, jó értelemben vett egyszerűsödés mellett megmaradtak a király dallamok - André is jó példáját mutatja annak, hogy a kevesebb néha több: nem kell mindig a padláson énekelni -, az igényes hangszerelés, az ötletes dalszerkezetek.
A Trail Of Tears nótát akár még angrásnak is nevezhetnénk, lévén gyors, de ezt a dalt is baromi mélyre hangolták. A More c. Sisters Of Mercy feldolgozás pedig bele is illik a lemez koncepciójába, de ki is lóg egy kicsit. A borongós, kicsit gótikus hangulat, amit áraszt, nem idegen a Reason világától, ugyanakkor kicsit már túl egyszerű, túl zsizsi a többi dalhoz képest. Pont ez a bajom az efféle dark-gothic zenékkel: általában tele vannak faszántos, fogós dallamokkal, de kábé itt véget is ér a történet - zeneileg túl üres nekem ez a stílus. Túl sokat a Shaaman sem tudott vele kezdeni a beriffesítésen kívül, ráadásul szerintem egy dark-gothic fanatikusnak pont azért nem tetszene, mert túl kemény. Nagyon erős a lemezzáró tétel is (Born To Be), na ebben aztán egyesül minden, ami jó az Angrában, a Shaamanben meg úgy általában a sötét hangulatú metal zenében. De tulajdonképpen az összes többi dalt felsorolhatnánk, mindegyiknek önálló arca van és kellően élvezetes. A Turn Away pl. olyan riffel indítja a lemezt, hogy leszakad a fejem; az Innocence tradicionális lírája pedig pont attól jó, hogy nincs benne semmi különös - nem több, mint egy nagyon szép ballada. Na meg azért akad galoppos tempó is az Iron Soul képében, mégiscsak egykori giccsmetalosokról van szó, hehe.
Minden tiszteletem a Shaaman legénységéé, amiért mertek mást, újat csinálni, és hogy ezt úgy tudták megvalósítani, hogy nem kell szemenköpniük saját magukat érte. Említettük fentebb a Dark Ride-ot, na, a brazilok valahol ott vették fel a fonalat, ahol német barátaik elvesztették azt. Mivel az új Stratovarius album dalai is hasonló szellemben íródtak, van bizonyíték arra, hogy ez a műfaj is tud és akar megújhodni. Arra kérem a tisztelt közönséget, ne szabjon ennek gátat - volt valami értelme annak, hogy a Helloweent Keeper 3-ba hajszolták??
