Zach Slaughter 2018-ig szegecses bőrkesztyűbe bújtatott, felemelt középső ujjal mondott ellentmondást nem tűrő nemet a hamis metálra. Aztán megérkezett a harmadik nagylemez, a Way Of The Road, amely elődeihez képest sokkal szellősebb, lazább muzsikát tartalmazott, és kicsit olybá tűnt, mintha megpróbálták volna vele megcsinálni a saját fekete lemezüket. A módosított irányvonal azonban nem feltétlenül működött – pontosabban akár működhetett is volna, csak épp a dalok többsége nem volt elég acélos – és a rajongók sem ölelték éppen keblükre. 2022 így aztán új nagylemez mellett hátraarcot is hozott, a Paid in Full cím pedig talán arra is utalhat, hogy megfizették az „eltévelyedés″ árát.
Persze lehet, hogy szó sincs ilyesmiről – készséggel elismerem, hogy minden tényalapot nélkülöz a spekulációm –, de az biztos, hogy ez itt egy egyértelmű és kérdések nélküli visszatérés az első két nagylemezen megszokott zenei világhoz. A borító ismét full old school, a logó sincs sötétségbe burkolva, és a dalok újra csak abba a kamaszmetálvilágba visznek vissza, ami annyira jól állt nekik induláskor.
A kezdő, középtempós címadót indító rövid felkonf például olyan, mintha véletlenül a legelső LP-t, az 2011-es Head Öf The Packet (lásd Ride The Beast) tettem volna be, a Long Live The Fist kezdő riffje pedig végképp eloszlat minden kétséget: a horzsoló gitártémák rögtön megmutatják, hogy az ököl nem csak hogy örökké fog élni, de még újra régi önmaga is. A Crush Kill Destroy ugyan dallamosabb, de tele van ez is remek ikergitáros témákkal, és azután, ellentétben az előző anyag Heart Of Riójával, a Blackout csak címében emlékeztet a Scorpions dolgaira, ez ugyanis egy szélvészgyors speed metal téma, jófajta ökölrázós középrésszel megfűszerezve.
A középtempós Madman kicsit talán szürkécske, de a tempós For The Last Time megint csak tök jó, a Heavier Than Metal ezzel a címmel meg mi más is lehetne, mint egy tízpontos, ikergitáros, fogós Skull Fist-himnusz, kábé a No False Metal vagy a Sign Of The Warrior receptje szerint. Ez persze nem új dal, hanem a legelső EP címadójának ráncfelvarrt verziója, ami ebben a formában köröket ver az eredetire és remekül illik is ide. A mindössze 33 perces anyagot a szélvész Warrior Of The North zárja, a végén pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a Paid in Fullal szerencsére magára talált a Skull Fist, és a 2018-ban vett vargabetű után Slaughter kapitány ismét helyes irányba állította a hajót. Azt sajnálom csak, hogy időközben az első tiszt Johnny Nestát (a.ka. Johnny Excitert) valamelyik viharos hullám lesodorta a fedélzetről, így a 2015 óta stabil legénység egyelőre háromszemélyesre fogyatkozott.
Hozzászólások
Még egy Chasing The Dream pedig azt hiszem, nem lesz. Nekem az a csúcs tőlük.
Az új albummal viszont az a gond hogy Zach egymagában hiába jó gitáros, egy idő után marha unalmas. Ők Johnnyval ketten voltak jók.
Vannak olyan gitár párosok akik csak együtt tudnak marha jók lenni, mint Glenn Tipton és K.K. Downing vagy Zacky Vengeance és Synyster Gates. Na, nekem ZS és JN is pont ilyen duónak tűnik. Remélem minél hamarabb visszatér Nesta.
Visszatérve a lemezhez, a dalok szerintem itt sem jobbak mint az előzőn, viszont hiába a sok villogás, nekem valahogy fakóbbnak tűnik az összkép. Itt nincsenek meg azok a remek szólók, kiállások vagy bármi. Persze a srácok tudása még így is simán a metal élbolyába tartozik, csak itt most nem jött át annyira. És ezt az albumot már párszor lepörgettem, de nem lett jobb idővel sem. De sebaj, majd a következő.
És ez is, bár itt ott kissé eluntam, de a klippes dalok simán slágerek és ott az Skull fist íz.