Shock!

Már jól kezdődik... és még csak a borítóra pillantottam. Ilyenkor az ember ujja görcsbe rándul és vadul vésné a sorokat, hogy mit okozott eme vizuális gyönyör, de nem, csak azért sem, inkább csodáljátok Ti is. A cd-t elindítva még furcsább érzések kerítettek hatalmukba, mert úgy kezdődik a lemez, mintha végződne. Lehet jobb is lenne...

Valami extra gyors speed metalt játszanak a fiúk-lányok, mert úgy tűnik, mintha egy hölgy igyekezne acsarkodni a mikrofonnál. A hangzás oly gyatra, hogy a gitárokból egy darab összefolyó zsizsegés bír hallatszani, mindezt összekásásították a dobbal, a bőgővel és a vokállal, melyet sikerült az acsarkodás háta mögé pakolni. Atyaég... most lesem - az egyébként finn - csapat honlapját és... és az a lány az fiú. Egy köpcös, kopasz figura, akinek nyilván kitépték a heréit lemezfelvétel előtt. A második dalban némelyest kevésbé nőies a hangja, de azért elég necces. Amúgy érdemes megtekinteni a tagokat egyenként, mindahányan legalább olyan szintű vizuális élményt nyújtanak, mint a borító. A biográfiához jelen pillanatban nem férek hozzá, hibát jelez az oldal, így a sztorizgatástól most eltekintenék. Van ám itt virgázós gitárszóló, tekerés, a nyolcvanas éveket idézőn, a korai Metallica, régi Overkill, Annihilator játszott hasonló zenét, igaz ezelőtt huszonvalahány éve...

Valahogy olyan érzésem volt, hogy a lemez elején bekapcsoltak egy gitárgépet és egy dobgépet meg persze egy rikácsológépet (aki egyébként néha hamis is nagyon, pedig itt hamisnak lenni szinte már művészet) és az nyomná 37 percen keresztül, nonstop, pihenőt nem hagyva, de még annyit sem, hogy egy árva fő témát meg bírjon jegyezni az ember. Vagy netán nincs is?... Tökéletesen egyforma tíz dalt voltak képesek felvenni. Remek. Sok tökéletesen felesleges zenekar létezik a világon, a Solitaire is közéjük tartozik.

Tényleg jobb lett volna, ha az elején lévő kezdés a vég is lett volna.